Orbán Viktor már elkezdte felkészíteni a táborát az ínséges időkre – többször utalt erre idei tusnádfürdői beszédében is. A kormányfő arról beszélt, hogy 2020-ben akár két újabb gazdaságvédelmi akciótervet is kidolgozhat a kormány. Egy-egy ilyen intézkedéscsomag kerete a 100-300 milliárd forintot is elérheti annak érdekében, hogy érzékelhető lökést adjon a gazdaság számára – írja a pénteki Népszava.
Mindeközben a kormány az év első hét hónapjában az elmúlt évek költségvetési maradványaiból már úgy költött el 304 milliárd forintot, hogy az eredetileg nem is szerepelt a kiadási tervekben, vagyis – ahogy a napilap írja – a kormány már az idén elköltött egy komolyabb gazdaságélénkítő csomagnyi pénzt úgy, hogy annak nem csapott különösebb hírverést.
Az a költségvetés sajátja, hogy az évi 18-20 ezer milliárd forintos kiadási főösszegből pár száz milliárd megmarad, az ilyen maradványpénzeket a tárcáknak be kell fizetniük az erre létrehozott maradványalapba: ezzel a kormány szabadon rendelkezik.
Összesen 304 milliárdot költött el így a kabinet a Népszava összesítése szerint, a legtöbbet (139 milliárdot) a gazdaságfejlesztés vitte el, ezek közül is messze kiemelkedik a debreceni BMW-gyár előkészítésére megítélt 33 milliárd forint, vagy a Magyar Falu program 29 milliárdja. De ment 37 milliárd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek is.
A második legnagyobb összeget – 28 milliárdot – a kormány oktatásra költötte a maradványokból. A pénz nagy részét azonban két, a kormánynak kedves egyetem nyelte el: 24 milliárd forint jutott a Corvinus Egyetem alapítványának feltőkésítésre, illetve további 1,5 milliárd forintot kapott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésekre. Így a maradványokból a közoktatás alig hárommilliárd forinttal részesedett.
Az egészségügy egymilliárd forintot kapott, a kormányzati látványberuházásokra 19 milliárdot költöttek.
A látványberuházások 19 milliárdjából egymilliárd kivételével mindegyik a budai Várba vándorolt, nagyjából ennyi ment a bürokrácia működtetésre vagy épp a rendőrség plusztámogatásra. A határon túli támogatások alig haladják meg a 10 milliárd forintot.
A Népszava így összegez a maradványok 2019-es felhasználása kapcsán (milliárd forint):
- Gazdasági támogatás: 139,4
- Oktatás: 28,4
- Rendvédelem: 19,7
- Látványberuházás: 19,5
- Bürokrácia: 19,4
- Határon túli kiadások: 10,2
- Ideológia: 10,2
- Sport: 7,3
- Egyház: 5,5
- Szociális: 4,5
- Egészségügy: 1
- egyéb, nem azonosított: 39