szerző:
hvg.hu

Drámai mértékű a hiány, a bevételek nem elegendők a minimális fejlesztésre sem.

Évek óta pengeélen táncol a fővárosi önkormányzat, a fejlesztéseit javarészt már csak hitelfelvételekkel tudja biztosítani, üzeni címlapján a Népszava pénteki lapszáma. Öles betűkkel áll a nyitóoldalon, hogy:

Kisöpörték Budapestet
Üres kasszát örököl a következő önkormányzat: drámai mértékű a hiány.

A 2000-es években Budapest jellemzően még közel 500 milliárd forintból gazdálkodott évente, ma ennek a feléből, idén 266 milliárdból. (Jegyezzük meg, időközben jelentős mennyiségű feladatot is elvett az állam a fővárostól – a szerk.)

A 2019-es költségvetés tavaszi elfogadásakor 80 milliárd forintos adóssága volt az önkormányzatnak, amit az elfogadott idei büdzsé szerint további 75 milliárddal fejelnek meg. Számítások szerint – írja a Népszava – az idén az adósságállomány elérte az engedélyezhető összeg 67 százalékát (a főváros kedvező adósminősítésének peremfeltétele, hogy az adósságállomány nem érheti el az éves működési bevételt), amely jövőre 70 százalékra emelkedhet, ezt követően pedig elzárnák a hitelcsapot.

A jövőbeli hitelfelvétel pedig nagyban függhet az őszi önkormányzati választásoktól, ugyanis Budapest hitelügyeit a kormánynak kell engedélyeznie. Így nagy kérdés, ha Tarlós István és a Fidesz elveszítené a főpolgármesteri széket, egy ellenzéki vezetésű főváros mit tudna kijárni a kormánynál.

Írását a Népszava azzal zárja, hogy „megnyugtató válasz nincs a főváros pénzügyi jövőjére. A bevételi források szűkösek, érdemi eladható vagyona alig maradt, újabb helyi adók kivetése nehézkes, emiatt komoly bevételek híján csak a kormánytól remélhet pénzt Budapest.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elegük lett a turistabuszokból az I. kerületieknek

Elegük lett a turistabuszokból az I. kerületieknek

125 embert igazoltattak a rendőrök egy angyalföldi illegális gyorsulási versenyen

125 embert igazoltattak a rendőrök egy angyalföldi illegális gyorsulási versenyen

Marabu FékNyúz: Kalózok

Marabu FékNyúz: Kalózok

Éremesővel zárták a magyar úszók a világkupát

Éremesővel zárták a magyar úszók a világkupát

Hadházyt igencsak kiakasztotta, ahogy Tiborcz életmentő készüléket adományoz a SOTE-nak

Hadházyt igencsak kiakasztotta, ahogy Tiborcz életmentő készüléket adományoz a SOTE-nak

Ashley Cole visszavonul

Ashley Cole visszavonul