Lázár János nagyon büszke az új mozdonyokra, de drágábban béreljük őket, mint amennyiért két éve meg lehetett volna venni
A járművek várhatóan 2033-ig maradnak az országban.
A járművek várhatóan 2033-ig maradnak az országban.
HVG
A hatóságot hamis adatokkal és manipulált képpel félrevezetve vitték ki az országból Gustav Klimt Afrikai herceg című festményét – ez lett az eredménye az elsőként a HVG által megírt botrányos történet hatására Lázár János által elrendelt vizsgálatnak. A minisztérium közleménye szerint feljelentést tesznek, és kezdeményezik a vonatkozó jogszabály módosítását, valamint a kép védetté nyilvánítását.
A miniszter azt írta, hogy az Index és „annak cikkei mögött azok az üzleti körök állnak, akik a lap tulajdonlása mellett, mára már csak legfeljebb versenyben nyerhetnek el megbízásokat a MÁV-tól, ami NAGYON FÁJ NEKIK”.
HVG
Már korábban is azt állította az építési minisztérium, hogy a település visszautasította a dögtemető miatti kártalanításra vonatkozó ajánlatot, a polgármester szerint ez „nevetséges és felháborító”.
HVG
A kormánytagok tavalyi jövedelmi rangsorában csaknem 400 milliós bevétellel harmadik Lázár Jánosnál egy közel 200 milliós tétel forrása nem volt tisztázott. Eddig.
Ha ez meglesz, akkor a kölcsönből 600 kilométeren akarják korszerűsíteni a vasút pályahálózatát.
HVG
A miniszterek, államtitkárok fizetésén felüli, külön adózó tavalyi jövedelméről tették közzé a hivatalos számokat. A dobogó így néz ki: Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Rogán Antal és Lázár János.
HVG
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: földindulás, kincseskamra, mószerolás, potens, viharjelentés.
Az építési és közlekedési miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.
hvg.hu
Az építési minisztérium szerint a település visszautasította az ajánlatot, a polgármester szerint ez „nevetséges és felháborító”.
HVG
Fia közéleti szerepvállalásának egyengetése helyett inkább saját imázsa építésére használja Lázár János a közösségi oldalán megosztott, politikai tartalmú „családi” videókat. De vajon mit tükröznek ezek a posztok?
Az építési és közlekedési miniszter szerint a 2026-os választásokon azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat és azt is megfejti, hogy a kormányváltó hangulat hátterében az irigység áll.
HVG
A hét eleji vihar komoly fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben is, de az azt megelőző hetekben is akadtak kihívások. Május közepén például egy elfüstölt pirítós lehetett az oka annak, hogy Kaba és Ebes között nem jártak a vonatok. A pünkösdi hétvégéről pedig ne is beszéljünk, ami miatt rendőri felvezetést is ígértek az ún. erősítő buszoknak, és bevetették a Szitakötőt és a Keresztespókot is. A Duma Aktuál csapata ki is elemezte a helyzetet, nem sejtve, hogy lesz ez még így se.
hvg360
Lázár János telefonon érdeklődött a férfi hogylétéről.
HVG
Látványosan megnőtt a MÁV iránti érdeklődés a magyar internetezők körében, főként a hétfői ítéletidő okozta fennakadások miatt, de az elmúlt hónapokban több olyan esemény is történt, ami megmozgatta a kereséseket.
HVG
Az építési és közlekedési miniszter szerint nem a MÁV munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb segítséget nyújtani a bajba került utasoknak.
HVG
Lázár János beszámolt arról, hogy állnak a helyreállítási munkálatok, amikor Orbán Viktor meglátogatta a havariaközpontot.
HVG
Lázár János szerint jelenleg Magyarországon nincs olyan vasúti fővonal, amelyet ne ért volna kár. A politikustársaitól a miniszter fegyverszünetet kért.
HVG
Másodfokon is nyert az adatokért perelő DK.
HVG
A kormányfő a Mandinernek adott interjút, ebben a volt igazságügyi miniszeren túl Kapu Tiborról, Diogo Jotáról, Lázár Jánosról és a Tisza Pártról is beszélt.
HVG