Ismét rács mögött van a csengeri "örökösnő"
Elrendelte a bíróság a 368 millió forintos csalással gyanúsított csengeri nő letartóztatását.
Elrendelte a bíróság a 368 millió forintos csalással gyanúsított csengeri nő letartóztatását.
A vádhatóság súlyosabb ítéletért is fellebbezett.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy vasárnap dönt a bíróság a letartóztatásokról. A rendőrség továbbra is készültségben áll, nehogy újabb összecsapásra kerüljön sor.
Letartóztatták Dél-Koreában a helyi hatóságok a Sincshondzsi vallási szekta alapítóját - jelentette szombaton az Asia Today napilap.
Két és félmillió forintot készült átvenni egy motoros futár, amikor a rendőrök lecsaptak rá.
A harmadik gyanúsított letartóztatását is elrendelte a nyomozati bíró az óbudai rablás ügyében.
A bicskei telkén dolgozó férfi felhúzta magát egy motoroson, a vége az lett, hogy ittasan nekihajtott. Az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását.
Július 18-ig döntenek róla, hogy mi legyen a korábban őrizetbe vett személyekkel.
A megalapozott gyanú szerint összebeszéltek a kereskedőkkel, és naponta akár több százezer forintot is zsebre tettek soron kívüli vizsgáztatásért vagy azért, hogy szemet hunytak szabálytalanságok felett.
A vállalati pénzügyi jelentés meghamisításának gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték az egyik legnagyobb német tőzsdei cég, a digitális fizetési megoldásokkal foglalkozó Wirecard frissen távozott vezetőjét – közölte kedden a müncheni ügyészség.
A volt rendőr alezredes korábban pénzt ajánlott fel a társának, hogy vállalja magára a bűncselekményt.
Még tovább előzetesben maradhat a férfi, aki benzinnel próbálta felgyújtani a házát, de előbb az öngyújtója mondta fel a szolgálatot, majd megijedt az arra járó rendőrjárőröktől.
A rendőrök három nap alatt kézre kerítették őket.
Komoly mennyiségű drogot foglalt le a rendőrség egy összehangolt akcióban, Miskolcon és Budapesten.