szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Letartóztatták Dél-Koreában a helyi hatóságok a Sincshondzsi vallási szekta alapítóját - jelentette szombaton az Asia Today napilap.

Koronavírus-világjárvány
A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

A 89 éves Ri Man Hinek a hatóságok szerint kulcsszerepe volt abban, hogy a közösség a hivatalos előírásokra fittyet hányva hazudott tagjai hollétéről és gyűléseikről, hogy elkerülje a karantént. A keresztény szekta ezzel több mint 5200 koronavírus-fertőzésért volt felelős februárban és márciusban, ami az összes dél-koreai eset 36 százaléka. A közösséget okolják azért, hogy a déli országrészben, Tegu városában és környékén alakult ki a legnagyobb járványgóc Dél-Koreában február végén. A fertőzést csak áprilisra sikerült visszaszorítani szigorú járványügyi intézkedésekkel.

A vád szerint a befolyásos szektavezér elhallgatott információkat a kontaktkutatást végző hivatalos szervek elől, a vírus ezért is tudott gyorsan terjedni a több mint 200 ezer hívő körében. Az idős vezető a vádak szerint emellett jogtalanul használt fel az egyházhoz befolyt, átszámítva csaknem 4,7 millió dollárt. A szekta azzal védekezett, hogy Ri csak a tagok személyes adatait féltette a kormányzattól.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen

Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen

Évi 1,5 milliárd forintot keres a TikTok második legnépszerűbb videósa

Évi 1,5 milliárd forintot keres a TikTok második legnépszerűbb videósa

Tényekkel reagálnak a vádakra a Színművészeti hallgatói

Tényekkel reagálnak a vádakra a Színművészeti hallgatói