Ismét rács mögött van a csengeri "örökösnő"

Elrendelte a bíróság a 368 millió forintos csalással gyanúsított csengeri nő letartóztatását.

  • hvg.hu hvg.hu
Ismét rács mögött van a csengeri

A Mátészalkai Járásbíróság elrendelte a letartóztatását 30 napra a csengeri örökösnőként ismertté vált asszonynak, P. Máriának – írja a 24.hu. A nőt hétfőn vette őrizetbe a rendőrség.

A csengeri örökösnő korábban már volt letartóztatásban, tavaly nyáron engedték ki a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe (korábbi nevén házi őrizetbe) került. A nő hazatérhetett az otthonába, de nyomkövetőt kellett viselnie. A gyanú szerint a P. Mária a bűnűgyi felügyelet alatt is folytathatt a tevékenységét, a korábbiakhoz hasonlóan egy ismerősétől 8.350.000 forintot csalhatott ki, amit a mai napig nem fizetett vissza. A bíróság mostani döntése szerint megalapozottan lehet tartani arról, hogy szabadlábra helyezése vagy a bűnügyi felügyelet meghosszabbítása esetén újabb bűncselekményt követne el.

Azt is hozzátették, fennáll a veszélye annak is, hogy az eljárásban részt vevő tanúk befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetné, vagy megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. Mindezek alapján a bíróság újból elrendelte a letartóztatását.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. A jogerős döntést a Nyíregyházi Törvényszék fogja meghozni.

P. Mária (akkor még Sz. Gáborné) a 2018-as választási kampányban vált ismertté. Éveken át környékezett meg embereket egy 1300 milliárd forintos örökség sztorijával, többek között Kósa Lajos fideszes politikustól is befektetési tanácsot kérve. Mint tavaly kiderült, a politikus többször is találkozott az állítólagos örökösnővel, és egy közjegyző előtti megállapodást is aláírt vele. Kósa – bár elismerte a dokumentum valódiságát – csalónak nevezte a nőt.

A nő tavaly áprilisban elhagyta az országot, majd nemzetközi elfogatóparancs alapján Svájcban fogták el. Hazahozatala után a nőt 368 millió forintos csalással gyanúsították meg, ennyit adtak neki kölcsön 2013 és 2018 között. A gyanúsítás szerint azzal az ürüggyel kért kölcsön pénzt, hogy abból juthat hozzá az 1300 milliárdos örökségéhez.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.