Drágult a csomagküldés a Postánál
A csomagautomatákra küldött csomagok ára a tömegük szerint módosult.
A csomagautomatákra küldött csomagok ára a tömegük szerint módosult.
MTI
Emelkedik pontosabban, de olcsóbban viszik a törékeny csomagot.
MTI
Volt olyan nap, hogy 200 ezer küldemény érkezett.
hvg.hu
Egy év alatt 35 ezer táviratot adtak fel, minden hétre jutott egy panasz is a posta ügyfélszolgálatára.
hvg.hu
Lenullázhatja a kormány lobbierejét, hogy az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát; elhalasztják a Brexitet; vége a Hankook-sztrájknak. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Bűncselekmény hiányában jogerősen is felmentette a hűtlen kezelés vádja alól a bíróság Szabó Pált, a Magyar Posta egykori vezérigazgatóját – közölte Papp Gábor, Szabó ügyvédje. Hozzátéve, az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az Fővárosi Törvényszék ítéletét.
hvg.hu
Hiába kell Orbán Viktor leveleit is kivinni, a Posta ígéri, hogy nem csúsznak meg a többi feladattal.
hvg.hu
Megerősödtek a munkavállalók: van, ahol már a sztrájkfenyegetés is elég volt a béremeléshez, akadt, ahol le kellett állni a munkával, de a tárgyalásos megoldásra is láttunk példát. Igaz, vannak esetek, amikor nem működik a nyomásgyakorlás.
Sztojcsev Iván
Átlagosan 10 százalékos lesz a bérfejlesztés az idén a Magyar Postánál a pénteken aláírt bérmegállapodás szerint.
MTI
A magyarok is rászoktak a netes vásárlásra, eközben a munkaerőhiány miatt egyre problémásabb, de legalábbis egyre drágább a csomagok házhoz szállítása és a csomagpontok fenntartása. A csomagautomaták megoldást jelenthetnek, forgalmuk egyre nő, de még mindig csak kis részt képviselnek a teljes forgalomban. Fura hungarikum, de a magyar vásárlók szeretik, ha az online vásárlás is offline.
Nem fogadták el a postásszakszervezetek az állami cég bérajánlatát, sztrájkhangulat van, demonstráció jöhet. A Postától átlagosan 10 százalékos béremelést kértek. Nemleges volt a válasz.
hvg.hu
Láthatóan híre ment a hetvenes évek közepén, hogy nálunk már elektromos autókat használ a posta. Csináltak róla egy riportot a németek is.
hvg.hu
A cég az üzemi tanáccsal egyeztetve döntött a csoportos leépítésről: nagyjából 300 főt küldenek el most tavasszal a bürokráciacsökkentés folytatásaként.
MTI
MTI
hvg.hu
Eredetileg 540 milliót terveztek elkölteni az egészségügyi szolgáltatásra, de ez végül 523,9 millióból meglett.
hvg.hu
E-mailben vagy felugró ablakban jelenhet meg a csalók felhívása.
MTI
MTI
hvg.hu
Pedig a kérdés nem a magyar származású amerikai milliárdos személyére vonatkozott, hanem a túlóratörvény bevezetésére.
hvg.hu
A túlóratörvény bevezetéséről kérdezték az állami céget.
hvg.hu
Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék-portfólióját a Magyar Posta, és a díjait is változtatja. Ez leginkább az üzleti ügyfeleket érinti, de a lakosság által leggyakrabban használt levéltermékeknél is lesz módosítás.
MTI
Mától kapják postai úton a nyugdíjukat az érintettek, ugyanis fennakadás volt a rendszerben. A postai kézbesítés 12 munkanapon belül történik, szóval január 31-ig is elhúzódhat a dolog.
hvg.hu