Uniós irányelv korlátozza a postai dolgozók állami támogatású bérrendezését
A szabályozás miatt az állam nem adhat támogatást a bérek emelésére, a posta ezt viszont önerőből nem tudja megoldani.
A szabályozás miatt az állam nem adhat támogatást a bérek emelésére, a posta ezt viszont önerőből nem tudja megoldani.
MTI
MTI
hvg.hu
A Posta és a Takarékbank együtt racionalizálná a működését a kistelepüléseken. Ez a kisposták bezárásához vezethet.
MTI
MTI
hvg.hu
Az ajánlott és tértivevényes szolgáltatással feladott levelek díja drágább, ha papíralapú azaz hagyományos feladóvevényt vagy feladójegyzéket tölt ki az ügyfél. Ám ha elektronikus felületen teszi ezt, akkor a díj kedvezményesebb.
MTI
A magyar állam segítsége nélkül nem jött volna össze a 145 millió forintos profit.
hvg.hu
Sietni kell, figyelmeztet a Magyar Posta, a határidő június 2-án lejár.
MTI
MTI
hvg.hu
Március közepén beszakadt a legnagyobb hazai csomagautomata-cég forgalma, de aztán kilőtt, és azóta is hasít. A webshopos rendelők még mindig szívesen kérik a kihalt plázákba a csomagjaikat, amiket az emberek gyorsabban vesznek át, mint a járvány előtt.
A szaktárca szerint az egyetemeknek haladéktalanul meg kell kezdeniük a diplomák kiadását,és az ehhez szükséges adategyeztetést.
MTI
MTI
hvg.hu
A home office miatt a szendvicssütő iránt is nagyobb a kereslet.
MTI
MTI
hvg.hu
A főváros és a nagyobb városok nem érintettek a korlátozásban.
hvg.hu
A Magyar Posta megkönnyíti a nyugdíjasok számára az utalványok kifizetését áprilistól.
MTI
A Magyar Posta a forgalomtól függően határoz a további nyitvatartásokról.
MTI
A világszerte, így nálunk is gondokat okozó koronavírus miatt több magyarországi bolt és üzlet is új szabályok betartására kéri a vásárlókat.
hvg.hu
Az udvarról kiabálva tudott csak bejutni egy ügyfél egy postára, ha pedig pénzt akart felvenni, mindenki más előtt hangosan kellett bediktálnia a kódját.
hvg.hu
Csak a kézbesítésre 84,3 millió forint ment el.
hvg.hu
Postára nem spirálfüzetért, kulcstartóért, biztosításért, szerelmes regényért megy az ember, hanem csekket befizetni, levelet feladni, hivatalos ügyet intézni. És nem is azért dolgozik ott, hogy dülöngélő pottyantós budiba járjon az udvarra, miközben a szél süvít a fal réseiben. Drámai magyar abszurd a határon, postán innen és túl, az állami szektorban. Vélemény.
Deczki Sarolta
Túlórákkal és kölcsönzött munkaerővel bírta a Magyar Posta a karácsonyi rohamot.
hvg.hu
Egy email szerint a férfi a haláláért kizárólag a Magyar Postát hibáztatja.
hvg.hu
A Magyar Posta Sender! nevű alkalmazásával olyan képeslapok küldhetők, melyeket a felhasználó tervezett. Az elsőt ingyen viszik ki, még a nyomtatást is a cég állja.
hvg.hu