Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Volt olyan nap, hogy 200 ezer küldemény érkezett.
Az elmúlt negyedév volt a második legerősebb forgalmú időszak a csomagszállításban a Magyar Postán. A cég a Magyar Nemzettel azt közölte, az idei első négy hónapban 13 százalékkal több csomag és csomagjellegű küldemény várható, ami 1,5 millióval haladja meg a 2018. azonos időszakit, a társaság becslése szerint. Hozzátették: a húsvétot megelőző időszakban, vagyis április legelején volt olyan nap is, amikor a küldemények darabszáma megközelítette a kétszázezret. Ez nagyjából 80 százalékos emelkedést jelent a két évvel ezelőtti legforgalmasabb napokhoz képest, amikor napi 110 ezer csomaggal számoltak a vállalatnál. Ez akkor 25-30 százalékos forgalomnövekedést jelentett.
Tavaly a nagypéntek, illetve a húsvéthétfő hetében több mint egymillió árutartalmú küldeményt kezelt a posta. Ennek jelentős részét tették ki nemzetközi bejövő csomagok: nagy részük a Távol-Keletről, ezen belül is Kínából érkezett. Idén húsvét két hetének mennyisége, valamint azon belül a nemzetközi küldemények aránya még magasabb az előzetes adatok szerint.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.