Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Annyit rendelünk online, hogy egy év alatt 14 százalékkal több csomagot kellett a Magyar Postának szállítania.
A Magyar Posta 2018-ban is összesen 41 millió csomagot, illetve csomagjellegű küldeményt kezelt, ami saját számításai szerint idén közel 47 millió kúszhat fel.
A növekedés főleg annak köszönhető, hogy sokan a határon túlról rendelnek: ez EU-n kívülről rendelt küldemények mennyisége idén novemberben akár 30-40 százalékkal is meghaladhatja az egy évvel ezelőttit. Az ünnepi szezonban ez még tovább növekedhet, az is előfordulhat, hogy egy nap akár 250 ezer darabot is meghaladja a küldemények száma. És hogy miért a Magyar Posta és nem valamelyik más szolgáltató? „A tapasztalatok szerint minimálisan emelkedett azon ügyfelek száma, akik hajlandóak fizetni a szállítási és kézbesítési szolgáltatásért” – olvasható a mostani közleményben.
Mint írták, az Európai Unión kívülről érkező árutartalmú küldemények hátránya, hogy közönséges levélként érkeznek (a legolcsóbb, általában ingyenes a szállításuk), ezért azokat postaládába kell kézbesíteni. Sokszor azonban „még a postás táskájába is alig fér bele, nemhogy a postaládába”, ilyenkor jellemzően értesítőt kap róla az ügyfél.
A külföldről érkező árut tartalmazó küldemény leggyakoribb kiindulási pontja Kína, innen rendelnek a legtöbben, ezt követi az Amerikai Egyesült Államok, Szingapúr, Japán, Malajzia, Dél-Korea és Hongkong. Érdekesség, hogy miközben a NAV tavaly 69 ezerszer vámkezelt EU-n kívüli országból feladott postai csomagokat, ez a szám idén már most meghaladja az 58 ezret. A csomagok leggyakrabban mobiltelefont, tabletet, étrend-kiegészítőt, ruházati termékeket, kozmetikumot és elektronikai kiegészítőket, valamint LED lámpákat tartalmaztak.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.