Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Egy év alatt 35 ezer táviratot adtak fel, minden hétre jutott egy panasz is a posta ügyfélszolgálatára.
Minimálisan, de még mindig van igény a táviratokra: 2018-ban 35 ezer táviratot adtak fel a Magyar Posta rendszerén keresztül, azaz naponta átlagosan 96-ot – közölte a cég a Magyar Nemzettel. Ez még a 2015-ös adatnak is kevesebb mint a fele, pedig már akkor sem sokan küldtek táviratot. Ezen kívül a Magyar Telekom és az Invitel is biztosít ilyen szolgáltatást, de azt kevesebben veszik igénybe, mint a postait.
A csekély forgalom ellenére minden hétre jutott legalább egy távirat-szolgáltatással kapcsolatos panasz a posta ügyfélszolgálatára, amiért a társaság összesen 85 ezer forint kártérítést fizetett.
A törvény egyébként már nem kötelezi a Magyar Postát arra, hogy tartsa meg a táviratküldő szolgáltatást, de a cég meghagyta ezt a lehetőséget. A közönséges távirat első oldalának díja 2190 forint, minden további oldalért 320 forintot kell fizetni.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.