Kecskeméten háttal szerelték fel a digitális menetrend táblát
Így mindenki látja, csak pont az utasok nem.
Így mindenki látja, csak pont az utasok nem.
Egy független szegedi fejlesztőstúdió készítette el a teljes magyarországi vasúti menetrendet tartalmazó chatbotot. A Viber üzemeltetőinek megtetszett a megoldás, így most – egy matricacsomaggal megtoldva – beemelték azt az itthon is népszerű üzenetküldő alkalmazásba.
Pályakarbantartás miatt a 3-as és a 69-es útvonalán kell változásokra számítani.
Korábban hétfőn, pénteken és vasárnap sűrítették a járatot, hamarosan mindennap 10 percenként jár majd.
Miért szeretnénk jobban beosztani a napunkat? Azért, hogy valamit ne tegyünk, vagy azért, hogy több időnk jusson új dolgokra? Esetleg mindkettő? Talán nem érezzük elég hatékonynak magunkat? Hetek telnek úgy el, hogy arra sem emlékszünk, mi történt velünk? Egy kis odafigyeléssel ráncba szedhetjük magunkat – már ami az idővel való kapcsolatunkat illeti.
Az Újszász-Szolnok vonalon az elővárosi vonatokon utazók számíthatnak késésekre, módosított menetrendre.
Egy óra helyett alig húsz perc alatt lehet majd eljutni a belvárosba Pesterzsébetről és környékéről.
A hetek utolsó napjain a 100E az eddiginél sűrűbben, 10 percenként jár majd március 31-től.
Még tavaly ősszel bukkantak rá a két egytonnás amerikai bombára, de a Duna vízállása miatt csak most tudják kiemelni.
2022-től elég lenne egy jegy az utazáshoz, függetlenül attól, hogy hányszor szállunk át buszról vonatra vagy helyi járatról helyközire. Kilenc év alatt ez már a sokadik próbálkozás, de minden terv elbukott. Most itt az újabb.
A cég a 2019. téli menetrendben bővíti a Magyarországról elérhető városok számát.
Első ránézésre csak egy csíkos sál, de benne van az ingázók minden dühe és elkeseredettsége.
A BKK egész éjszaka járó metrószerelvényekkel, a MÁV mentesítő vonatokkal készül a megnövekedett forgalomra.
December 9-étől életbe lép a 2019-es vasúti menetrend. Kevés lényegi változás lesz az ideihez képest, de ezeket összeszedte a vasúttársaság.
November 1-jén a szombati, 2-án és 3-án az ünnepnapi, 4-én a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok.
Mindkét napon zajlik majd a Budapest Maraton Fesztivál, emiatt jelentős forgalomkorlátozásra és a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell készülni.
Miniszterelnöki biztos próbálja egymáshoz igazítani a buszok és a vonatok menetrendjét.
Ez lesz a legnagyobb munkabeszüntetés az ír diszkont légitársaság történetében, a jövő hét szerdai és csütörtöki menetrendet érinti.
A távolsági vonatok újra használhatják a Déli pályudvart, az elővárosiak viszont nem. Utóbbiak közül több 10-20 percet is késik.