A Brexit bosszúja: óriást buktak a nagy brit pártok a helyi választáson
A teljes lakosság alig több mint fele támogatja már a torykat és a Munkáspártot.
A teljes lakosság alig több mint fele támogatja már a torykat és a Munkáspártot.
hvg.hu
Az utóbbi két évtizedben egyre általánosabbá vált a Közel-Keleten a keresztények üldözése, s a néha már a népirtás szintjére emelkedő üldözés következtében milliók kényszerültek otthonuk elhagyására, illetve menekülésre – áll a Jeremy Hunt brit külügyminiszter által készíttetetett jelentésben.
hvg.hu
Mivel a Brexit egyelőre elmaradt, ők a brit listákra voksolhatnak.
MTI
Több mint 20 éve merült fel először, hogy az intézményben a gyógyszerezésükbe halnak bele a betegek, de eddig senkit nem ítéltek el az ügyben.
hvg.hu
Az új vizsgálati módszert brit kutatók fejlesztették ki, akár a kenettesztet is kiválthatja.
MTI
A brit Nemzetbiztonsági Tanács legutóbbi ülésén átment, hogy a kínai cégóriás részt vehessen az 5G-hálózatépítésben, igaz, csak beszállítóként.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A londoni bringás videóra vette a lámpánál játszódó jelenetet, és jelentette is a rendőrségnek.
hvg.hu
Saját pártot alapítottak a konzervatívoktól és a Munkáspártból kilépett Brexit-ellenes képviselők, és elkezdtek kampányolni az EP-választás előtt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Háromnapos látogatásra megy az amerikai elnök Londonba.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
30 ezer fontos éves fizetésben állapítaná meg Theresa May kormánya azt a szintet, amelyet egy bevándorlónak fel kell mutatnia ahhoz, hogy munkavállalási engedélyhez jusson.
Lengyel Miklós
Minimálisra csökkent az újonnan érkező külföldi EU-munkaerő hozzájárulása a nagy-britanniai munkavállalói állomány bővüléséhez a brit EU-tagságról tartott népszavazás óta.
MTI
Már sem a kávé, sem a bor, de még a banan sem annyi, mint volt a népszavazás előtt.
hvg.hu
A klímaváltozás megállításáért tüntetnek napok óta a brit fővárosban, már több mint 300 tiltakozót vettek őrizetbe.
hvg.hu
Hogy kell lezárni és több mint egy napon át lezárva tartani egy hidat Londonban? Mennyiben máshogy reagál a magyar és a brit rendőrség egy spontán lezáráskor? Erről is beszélnek a kint lévő magyar tiltakozók egy videóban.
hvg.hu
A Földközi-tenger medencéjéből, a mai Görögország és Törökország vidékéről 6 ezer éve érkeztek meg a Stonehenge építőinek ősei Nagy-Britanniába – ezt állapította meg egy DNS-vizsgálatokkal alátámasztott tanulmány.
MTI
Kétszer is szándékosan belehajtott valaki szombat reggel a londoni ukrán nagykövetnek a diplomáciai képviselet előtt parkoló hivatali autójába - közölte szombaton az ukrán nagykövetség, hozzátéve, hogy a rendőrök lövéseket adtak le az elkövető gépkocsijára, de senki nem sebesült meg.
MTI
Egyik német faluból egy másik német faluba.
hvg.hu
A demokrácia keze a szabadság torkát fojtogatja – mondta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az után, hogy a brit hatóságok amerikai kérésre csütörtökön őrizetbe vették Julian Assange-t, a Wikileaks kiszivárogtató oldal alapítóját. Assange-t az utóbbi években többen azzal vádolták, hogy túl szorosan működött együtt Moszkvával.
hvg.hu
Három folyami hajót vásárolt a Tui, a Dunán is fognak közlekedni
hvg.hu
Roger Scruton konzervatív filozófus rendszeres megszólalója a kormányhű médiatermékeknek az utóbbi években. Most a brit New Statesman Magazine-nak adott interjút, beszélt Orbánról is, akit régi barátjának nevezett.
hvg.hu