Világháborús bomba miatt részben kiürítettek egy koronavírusos betegeket is kezelő kórházat Németországban
A kórház intenzív osztályáról 11 beteget evakuáltak.
A kórház intenzív osztályáról 11 beteget evakuáltak.
MTI
Első körben 200 tonnát dobtak szét a kifosztott boltokba.
hvg.hu
Már több mint 70 ezer embernél mutatták ki Németországban a koronavírust, a halálos áldozatok száma egy nap alatt 645-ről 775-re nőtt.
MTI
Németországban sem jut minden orvosnak maszk, és volt olyan kórház, ahol hirtelen megcsappantak a készletek. Bár magukhoz képest kissé kaotikusan, de azért elég alaposan felkészültek, és az sem okozott pánikot, hogy úgy láttak el egy rosszul lett beteget, hogy nem tudták róla: már az új vírussal fertőzött. A németországi koronavírus-fronton a helyzet.
A német tévésorozatok forgatókönyvírójaként ismert elsőkönyves szerző jóvoltából beleláthatunk az 1960-as évek német társadalmába, amelyet erősen mérgezett, hogy tagjai még nem voltak hajlandók nyíltan szembenézni a náci bűnökkel.
HVG
Míg a fertőzés üteme lassult, addig az áldozatok száma jócskán megemelkedett: 24 óra alatt 104-en haltak meg.
MTI
A legutóbbi adatok szerint újabb 66 ember halt meg a koronavírus okozta betegségben.
hvg.hu
Kevés olyan hely van, ahol gyorsabban terjedhetnek a járványok, mint a hadseregekben: a katonák a laktanyákban és a támaszpontokon összezárva élnek, egymás mellett ülnek a harckocsikban és a repülőkben, s nem tarthatják be a másfél méteres távolságot, miközben az ellenség tüzel rájuk. A harckészültséget az is csökkenti, hogy a katonáknak egyre több országban kell segíteniük a polgári hatóságokat.
Németországban a hét utolsó napjára megközelítette a 60 ezret a fertőzöttek száma.
MTI
Ha kiderülne, kik váltak immunissá, akkor azok számára újra indulhatna az élet – így okoskodnak a németek.
hvg.hu
Az idén tíz százalékot is zuhanhat a német gazdaság, ha június végéig kitart a koronavírus-járvány miatt az ország egyre több részében bevezetett kijárási tilalom – jósolja a tekintélyes német gazdasági kutatóintézet, az IW.
hvg.hu
A hét végére 70 ezerre nőhet a fertőzöttek száma. A szakértők szerint legalább tízszeres a különbség a teszttel kimutatott és a tényleges esetek száma között.
MTI
Nem sikerült megállapodásra jutni az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítését célzó közösségi intézkedésekről a közös valutát használó európai uniós tagállamok pénzügyminisztereinek kedd esti tanácskozásán.
MTI
Egyelőre az sem tisztázott, hogy a német gyártású maszkok belföldre szánt szállítmánya hogyan kerülhetett az afrikai országba.
hvg.hu
Sok vita hátráltatja a megoldást, de azért nem reménytelen a helyzet.
Lengyel Miklós
A német kancellár orvosa viszont biztosan elkapta a betegséget.
hvg.hu
Türingiában újfajta módszert vetnek be a már több tízezer fertőzést okozó vírus terjedése ellen.
hvg.hu
Csak ha ugyanabban a háztartásban élnek.
MTI
Gyakorlatilag teljes egészében leállítjuk a közöségi életet, csak azok mehetnek ki az utcára, akiket nem tudnak nélkülözni a munkahelyükön, vagy orvoshoz mennek, illetve élelmiszert és gyógyszert vásárolnak – jelentette be Markus Söder bajor miniszterelnök. Ezzel Bajorország lett az első német tartomány, amelyet szinte teljes zárlat alá helyeztek.
hvg.hu
Elég gyengén kezdte az évet az európai autópiac, január után februárban is a korábbiaknál kevesebb kocsi talált gazdára.
hvg.hu