szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Németország 16 tartomány közül Mecklenburg-Elő-Pomeránia az első, ahol teljesen sikerült visszaszorítani a járványt.

Koronavírus-világjárvány
A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Rekordot állított fel a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia az új típusú koronavírus (SARS-COV-2) elleni védekezésben, a tartományban több mint egy hete nem regisztráltak új fertőzést a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi kimutatása szerint.

Mecklenburg-Elő-Pomeránia a 16 tartomány közül az első, amelyben nullára csökkent az utóbbi hét napon regisztrált fertőzések száma.

A második helyen Saar-vidék áll, ahol 7 ember szervezetében mutatták ki a vírust egy hét alatt. A tartományok többségében 25-nél kevesebb új esetet regisztráltak. A százas nagyságrendet öt tartományban lépi át az utóbbi hét nap alatt kimutatott fertőzések száma. A legtöbbet - 857 esetet - Észak-Rajna-Vesztfáliában jegyezték fel. Valamennyi tartományt együttvéve 2203 fertőzést mutattak ki hét nap alatt.

Az ország északkeleti részén fekvő Mecklenburg-Elő-Pomeránia eddig is a járványt legkevésbé megszenvedő térség volt, a járvány kezdete óta csupán 804 igazolt fertőzést jegyeztek fel, míg Észak-Rajna-Vesztfáliában csaknem 45 ezret.

Németországban a koronavírus-járvány egyre inkább helyi kitörésekből, fellángolásokból áll, amelyeket eddig rendre sikerült megfékezni, az úgynevezett reprodukciós ráta (R) pedig 1 alatt van.

A négynapos és a hétnapos mozgóátlag egyaránt 0,93, vagyis minden 100 új fertőzött átlagosan 93 embernek adja át a vírust, amely így lassan visszaszorul.

Az RKI adatai szerint a közigazgatás 401 alapegysége - járások, városok - közül 120-ban egyetlen fertőzést sem regisztráltak az utóbbi héten. Az ország legnagyobb részén, 243 járásban és városban 5 alatt van az egy hét alatt regisztrált új fertőzések 100 ezer lakosra vetített száma.

Szombatról vasárnapra 248 új esetről érkezett jelentés az RKI-hez. Így a járvány kezdete óta 198 804 SARS-CoV-2-fertőzést mutattak ki Németországban. A gyógyultnak minősülők becsült száma 400-zal 184 400-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 9063 regisztrált fertőzött halt meg, ez hárommal több az egy nappal korábbinál.

Mindennek alapján az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő, regisztrált fertőzöttek becsült száma 5300 körül van a 83,2 milliós országban.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Yellow pages a térképen és az első dotkom milliók – Elon Musk életútja, 4. rész

Yellow pages a térképen és az első dotkom milliók – Elon Musk életútja, 4. rész

Bundabotrányos kapcsolat miatt távozhat két magyar focista Svédországból

Bundabotrányos kapcsolat miatt távozhat két magyar focista Svédországból

Ötször annyi brit igényelt európai útlevelet a Brexit után, mint korábban

Ötször annyi brit igényelt európai útlevelet a Brexit után, mint korábban