Már a balatoni lakások is milliós négyzetméteráron kelnek el, de nem ritka a másfél és kétmilliós hirdetés sem
A nyaraló lényegében második otthonná vált, a szezon teljes évben tart, és az árak ennek megfelelően rendkívül magasak.
A nyaraló lényegében második otthonná vált, a szezon teljes évben tart, és az árak ennek megfelelően rendkívül magasak.
A biztonságérzet, a kötődés és az emlékek folytonossága számít, vagy inkább a halmozódó költségek, a nyomasztó FOMO és a megszokottság unalma? Ezek a dilemmák is felmerülhetnek bennünk nyaralóvásárlás előtt – a pénzügyi szempontokon túl. De miért okozhat problémát a hedonikus alkalmazkodás? Mennyit számít a vasárnap esti dugó az autópályán? És milyen lélektani terhei vagy csapdái vannak egy egyszerű hétvégi háznak?
10 százalékkal vannak a nyaralóárak az egy évvel korábbi fölött. A Velencei-tó partján 20 százalékos a drágulás, annyian költöznének oda Budapestről, a Dunakanyar piaca állt csak le a korábbi súlyos túlárazás után.
Schadl György Balaton-parti ingatlanját a vád szerint a kormányhivatali dolgozó lefizetésével túlépítették, ami miatt az ügyintéző és a kivitelező is jogerősen felfüggesztett börtönt kapott.
A dán pár környezetkímélő erdei üdülőt működtetett, aztán leléptek Guatemalába.
10-30 százalékkal emelték az üdülőtulajdonosok közterheit több balatoni településen az elmúlt másfél évben, de a Velencei-tó és a Tisza-tó partján is nagyokat emeltek a nyaralók utáni adón.
Pokorny Lia színésznő a minap ott járt a visegrádi háznál, és posztolt is az ott tapasztalható állapotokról. A mostani tulajdonos, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány ingyen jutott hozzá néhány éve; azt mondják, hogy az alapvető tulajdonosi feladatokat ellátják, közben folyamatosan dolgoznak a felújításhoz szükséges pénz előteremtésén.
Egyre többen tágítják az ingatlanvásárlási fókuszukat. Az már nem újdonság, ha valaki Magyarország – azon belül is mondjuk a Balaton – helyett külföldön, például Horvátországban vagy Olaszországban vesz lakást, házat vagy nyaralót befektetési céllal. Az utóbbi időben azonban már távolabbi célpontok, Dubaj, Ciprus vagy Spanyolország is alternatívát jelentenek. De vajon ez mennyire jó ötlet? Ezt jártuk körül alaposan szakértő segítségével.
Minél távolabb megy valaki Budapesttől, annál olcsóbban tud balatoni nyaralót venni, de így sem ússza meg négyzetméterenként egymillió forint alatt.
Jön a jó idő, ilyenkor minden évben felpezsdül a nyaralók, hétvégi házak, üdülők és zártkertek piaca. Nem mindenki tudja azonban zsebből kifizetni a szükséges vételárat, ilyenkor pedig szükség lehet banki finanszírozásra is. A Bankmonitor szakértői megnézték a szóba jöhető lehetőségeket, és elemezték azt is, hogy mikor melyik lehet ezek közül pénzügyileg a leginkább kifizetődő.
A lassan kiapadó tó miatt tönkre fognak menni a környék termelői is, hiszen nem lesz mivel öntözniük földjeiket.
A Balatonon Tihanyban kínálják a legmagasabb áron az ingatlanokat, ott 230 millió forintnál jár az átlagár.
Engedély nélküli stégek, szaletlik, a telekhatáron túl, a tó felé nyújtózkodó kerítések, markolóval házhoz vitt tóvíz – évek óta zajlanak az illegális mederfoglalások és szabálytalanságok a Balaton-parton. Az önkormányzatok tehetetlenek, a hatóságok pedig széttárják a kezüket, de úgy tűnik, valami végre történni fog. Videoriport.
Az árak nőnek, a kínálat is, de a kereslet közben megfeleződött a bizonytalan gazdasági környezet miatt.
A zenész mostanában sokat volt Spanyolországban, most elárulta, miért.
A Blikk által nyilvánosságra hozott hangfelvételek szerint az illetékest megkenték, hogy megadja a használatba vételi engedélyt a kibővített épületre.
Egyre nagyobb az érdeklődés a balatoni ingatlanokra, és nagyon komoly eltérés van az árak között: a tóparton van eladó 1,3 milliárdos kastély és van 5,9 milliós nyaraló is.
A luxuskategóriában a milliárdos nagyságrendű vételár sem ritka.
A képviselőnek azt írta az építési hatóság, hogy csak a választás után tudják megmondani, van-e építési engedélye Rogán Antal volt feleségének.