Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
10-30 százalékkal emelték az üdülőtulajdonosok közterheit több balatoni településen az elmúlt másfél évben, de a Velencei-tó és a Tisza-tó partján is nagyokat emeltek a nyaralók utáni adón.
Az, hogy az önkormányzatok egyre nehezebb helyzetben vannak, leginkább a budapesti városvezetés és a kormány szembenállása kapcsán kerül be a hírekbe, de sok vidéki város is nagy bajba került. A Népszava most arról készített egy összeállítást: a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó partján több önkormányzat a nyaralók megadóztatásával próbálja betömködni a költségvetési lyukakat.
Az üdülőtulajdonosok terhei több településen 10-30 százalékkal nőttek az elmúlt másfél évben, vannak olyan helyek, ahol másfélszer annyi adót kell fizetni, mint 2020 előtt. A legtöbb helyen ezt úgy oldják meg, hogy magas ingatlanadót vetnek ki, ami alól aztán mentesítik azokat, akik életvitelszerűen ott laknak – azaz a nyaralótulajdonosok fizethetnek sokat.
Az egyik Balaton-parti település polgármestere ezt úgy magyarázta a lapnak: az elmúlt pár évben a gépjárműadó elvétele, az iparűzési adó Covid alatti szüneteltetése, az utána járó állami támogatás előbb késleltetett kifizetése, majd végleges elvonása együtt a helyi bevételek negyedét elvitte, erre jött rá az, hogy bevezették a szolidaritási hozzájárulást, amelyet a 40 balatoni település közül 28 fizet.
Hasonló a helyzet a többi nagyobb tó partján is: Gárdonyban a kisebb lakások építményadója négyzetméterenként 300 forint, az üdülőké 900, a telekadó az üdülőövezetben háromszor annyi, mint a város más részén, Velencén pedig négyszeres is lehet a közterhek különbsége. Tiszafüreden az életvitelszerűen ott élők 150 négyzetméterig nem kell, hogy építményadót fizessenek, a többiek a város központi részén 600 forintot fizethetnek négyzetméterenként.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.