100 ezernél is többen kapták meg a diplomájukat nyelvvizsga nélkül
Palkovics László még 75 ezer beragadt diplomáról beszélt áprilisban, de júniusra csak az átvett dokumentumok száma eléri a 81 ezret.
Palkovics László még 75 ezer beragadt diplomáról beszélt áprilisban, de júniusra csak az átvett dokumentumok száma eléri a 81 ezret.
MTI
MTI
hvg.hu
Este nyolckor nyilvánosságra hozták a 2020-as felvételi ponthatárait. A legnépszerűbb szak idén is a gazdálkodási és menedzsment volt, amelyre a Corvinuson 427 pont kellett. Idén tarolt az ELTE, jogászképzésre 472 ponttal lehetett bejutni hozzájuk. Idén rekord kevés diák felvételizett, a rektorok és a diákszervezet szerint is az emelt szintű érettségi követelmény és az utolsó utáni pillanatban eltörölt kötelező nyelvvizsga is okolható mindezért.
W. J.
A járvány miatt a nyelviskolákban tanulók száma drasztikusan csökkent, és még mindig nem érte el a korlátozások előtti szintet, a diplomák kiadása miatt ráadásul tízezreket veszített el a piac.
hvg.hu
A Világgazdaság által megkérdezett intézményekben már több mint 13 ezren jelentkeztek oklevélért a gazdaságvédelmi akcióterv keretében bejelentett nyelvvizsgamentesség óta.
MTI
Ki sem kell mozdulni otthonról, ha valaki most ugorna neki a nyelvvizsgának.
hvg.hu
Míg az érettségik esetében fel sem vetődött hasonló, nyelvvizsgát várhatóan gond nélkül le lehet majd tenni online.
hvg.hu
A diplomák kiállítását is sürgeti a kormány a felsőoktatási intézményeknél.
MTI
MTI
hvg.hu
Első körben angol és német nyelvből lehet majd így nyelvvizsgázni.
hvg.hu
124,4 ezer jelentkezőből 82,3 ezren járt sikerrel a nyelvvizsgákon.
MTI
MTI
hvg.hu
A kormány a vírus előtt jóval indított diplomamentő-programot, de nem vár tovább.
hvg.hu
Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszter jelentette be a gazdasági akcióterv részeként.
hvg.hu
Nincs egyetértés a nyelvvizsgák törléséről az azokat szervező nyelvvizsgaközpontok között. Az ELTE törölte, a TELC ugyan ellenzi, de csak akkor törli, ha mindenki ezt teszi, a Euroexam pedig inkább fertőtlenít, jó sokat.
hvg.hu
Nem felel meg a British Council Hungary nyelvvizsgaközpont a magyar törvényi előírásoknak.
hvg.hu
A British Council Hungary három hónapig nem hirdethet és szervezhet államilag elismert nyelvvizsgát.
MTI
A támogatás 2018-as bevezetése óta már közel 70 ezer fiatal kapta vissza a befizetett nyelvvizsgadíját több mint 2 milliárd forint értékben.
MTI
Tavalyelőtt még 120 ezren jelentkeztek nyelvvizsgára, 2019-ben már csak 111 ezren.
MTI
Sokan örülnek, hogy nem kell nyelvvizsga az egyetemhez. Pedig az eddigi küszöb is igénytelenül alacsony volt.
Lukács Krisztina
A kormány visszavonta a felsőfokú tanulmányok megkezdését középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötő 2014-es döntését, az erről szóló rendelet megjelent a Magyar Közlönyben.
hvg.hu
Azok a diákok, akik most jelentkeznek a felsőoktatásba, és már rendelkeznek nyelvvizsgával, továbbra is előnyt élveznek a felvételi eljárás során, ezért a tudásért jelentős többletpont jár majd - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton, Budapesten.
MTI