#oktatás





Gendertudomány a világban – érkezik Putyin feminológiája?

A 70-es években kezdett elterjedni a gendertudomány, illetve annak oktatása a világon, Magyarországon pedig már 1989 előtt megjelent. Vannak azonban európai országok, ahol ma sem fogadják el, és van, ahonnan elkergették a gender szakot. Putyin Oroszországában a genderközpontokat a feminológiai központokká alakították át, itt a nők reprodukciós felelősségével és munkavállalásával foglalkoznak. Felkészül Magyarország? Cikkünk elkészültét nevük elhallgatását kérő szakértők segítették.





Ha a gyerek nem jut el Kínába, akkor Kínát kell elhozni Kőbányára

Olyan ez, mint Mohamed és a hegy esete. Ha a Magyarországon élő kínai gyerekek nem tudnak kiutazni Kínába a nagyszülőkhöz a nyáron, akkor a kínai kultúrát kell elhozni nekik ide, a X. kerületbe. Márpedig a nagyrészt Kőbányára összpontosuló kínai kolónia legfiatalabbjainak körülbelül a kétharmada nem tudja a szünidőt hétezer kilométerrel odébb tölteni. Nekik találta ki a Guanghua nevű iskola a kőbányai nyári tábort.



Ezért jó, ha előveheti a gimis diák a telefont az iskolai tanórán

Ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, mára már mindennapos gyakorlat: egyre több tanár használ a tanórák keretében okostelefonos alkalmazásokat, amelyek a diákok számára a tananyagot érdekesebbé, az órát interaktívabbá teszik. Friss felmérés mutatja meg az okostelefon használat előnyeit.








„Úgyis rég volt kommunista szombat” – miért a szülők fessék ki a gyerek iskoláját?

Iskolát festeni invitálták a szülőket egy törökbálinti iskolában, ami nem egyedi példa, találtunk oktatási intézményt, ahol függönyök varrására kérték az oda járó gyerekek családját vagy "székprogramot" hirdettek a folyosók berendezése érdekében. Van, aki kiakadt a közösségi munkának nevezett "önkéntes" munkán, más szülők csak legyintenek, mondván, az óvoda óta mindenhol elvárják a hozzájárulást a gyerek képzéséhez. Az oktatási szakértő szerint viszont nem etikus, ha a diákok családjának kell közreműködnie az intézmények nyári karbantartásában.