Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzeti Versenyképességi Tanács egyebek mellett az adózás egyszerűsítésére, az adóadminisztráció gyorsítására tett javaslatot.
Szerdán kerül a kormány elé a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatcsomagja, amely hat területen indítványoz változtatásokat a magyar gazdaság versenyképességének javítsa érdekében – mondta Turóczy László, a Pénzügyminisztérium (PM) gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkára az M1-en kedden.
Hozzátette: a tanács az adózás egyszerűsítésére, az adóadminisztráció gyorsítására, a vállalatok üzleti környezetének minőségi javítására, illetve az oktatás és foglalkoztatottság területén tett javaslatokat.
Elmondta: annak érdekében, hogy a magyar gazdaság felzárkózása tartósan gyors maradjon a programcsomagba bekerültek a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a pénzügyi tárca versenyképességi javaslatai is.
A műsorban elhangzott, a Világgazdasági Fórum éves, 140 ország versenyképesség szerinti rangsorán Magyarország jól teljesít, 12 helyet előrelépve a 48. helyezett lett a 2018-os listán.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A baleset miatt az 50-es villamos helyett pótlóbusz jár egy szakaszon.