#Orbán Viktor

Zsiday Viktor: A kibekkelésen túl nem látom a válságkezelés pontos gazdasági koncepcióját

Orbán Viktor ősszel már csak két rossz között választhatott, és próbálta minél rövidebbre fogni a gazdasági visszaesést, de végül majdnem ugyanoda jutott, mint a legtöbb európai ország: a gazdaság is belassul, és még sok halott is lesz – mondta Zsiday Viktor befektetési szakember. A jelenlegi válság mélyebb és drasztikusabb, mint amivel Orbánnak már dolga volt, a válságkezelés koncepciója viszont nem látszik. Zsiday szerint most és tavasszal is egy átütő mentőcsomagra lett volna szükség, de azt látja, Orbán gazdaságfilozófiája ezt nem igazán teszi lehetővé. Orbán azt tanulhatta Gyurcsány Ferenc sorsából, hogy eladósodni veszélyes, bukáshoz vezethet.




Trump volt tanácsadója: Komoly aggályaink vannak Magyarországgal kapcsolatban

Eljött az a pillanat, amikor a republikánusoknak ki kellene végre mondani, hogy valóban kellemetlen dolog veszíteni, de ez a helyzet – mondta John Bolton, Donald Trump amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója a Klubrádiónak adott interjúban, ahol arról is beszélt, hogy a republikánus politikus vereségét a koronavírus-járvány elrontott kezelése okozta, és arról is, hogy hiába jó Orbán és Trump kapcsolata, vannak fenntartásaik.


Eltemették Szőcs Gézát

Orbán Viktor búcsúbeszédében úgy fogalmazott, a költő és egykori kulturális államtitkár stratégosz, ízig-vérig magyar volt.







Deutsche Welle: Orbán Európa ellen

A külföldieknek sugárzó német közszolgálati média sorra veszi az elmúlt napok politikai történéseit Magyarországon és ezek hatását az EU-ra. Nem sok jót tudnak felsorolni.







Újabb vita az EP-ben, ami Orbánról szólt

Brüsszelben továbbra is a jogállamisági mechanizmussal megerősített költségvetés elfogadása a legfontosabb téma, a következő hetekben számos fontos döntésnek kell megszületnie. Az ezzel kapcsolatos parlamenti vitában Orbán Viktor volt a legtöbbet emlegetett politikus. A Fidesz szerint azonban mindezek csak baloldali rágalmak.