Odaszúrt egyet az androidos csalóknak a Google, a pénztárcánk örülhet neki
A Google változtatott a Play áruház fejlesztőkre vonatkozó feltételein, így kisebb lesz az esély, hogy egy hangzatos ígéret után átverjék az embert.
A Google változtatott a Play áruház fejlesztőkre vonatkozó feltételein, így kisebb lesz az esély, hogy egy hangzatos ígéret után átverjék az embert.
hvg.hu
A jelek szerint jót tett a(z önkéntes) karantén az Apple és a Google számára is, a felhasználók ugyanis egyre többet nyúlnak a mobiljuk után, melyre egyre szívesebben töltenek le részben vagy egészben fizetős alkalmazásokat is.
hvg.hu
A kínai gyártó három új felsőkategóriás telefonnal rukkolt elő, melyek általános hardverben és kamerában nagyon erősek, azonban van egy igen komoly, minden vásárlót érintő hiányosságuk: hiányzik róluk a Google rendszere, a Facebook körülményesen, a Spotify pedig még úgy sem érhető el.
Nagyobb fizetséggel járó munkát ajánl az appfejlesztőknek egy éven át Huawei, ha a programozók a kínai gyártó saját appboltjába (is) feltöltik alkalmazásaikat.
hvg.hu
Sorozatos jogsértések állnak annak hátterében, hogy a Google törölte a Play áruházból a legismertebb teljesítménymérő AnTuTu alkalmazást. A benchmark app fejlesztői szerint ezzel csak az a gond, hogy mögöttünk nem is a Google által üldözött cég áll.
hvg.hu
A Google folyamatosan szűri azokat a kulcsszavakat, melyek a koronavírusról szóló álhírekhez vagy alkalmazásokhoz vezetik a felhasználókat.
hvg.hu
A jelek szerint a Google a felhasználókra bízná a döntést, hogy milyen megjelenítéssel szeretnék használni a Play áruházat.
hvg.hu
A még mindig érvényben lévő amerikai korlátozások miatt a Huawei nem teheti fel újabb telefonjaira a Google alkalmazásait, szolgáltatásait. Az amerikai vállalat arra hívja fel a felhasználók figyelmét, hogy manuálisan ugyan telepíthetnének ilyen appokat, de ne tegyék.
hvg.hu
A Google a gépi tanulás segítségével kutatott fel egy sor olyan appot, amely hirdetésekkel verték át a felhasználókat.
hvg.hu
Az ingyenesen letölthető és díjmentesen használható okostelefonos applikációnak nemcsak a neve ÉletMentő, különböző funkciói szó szerint is életmentők lehetnek.
Idén egy újfajta androidos csalással találkozhatnak a felhasználók egy kiberbiztonsági cég előrejelzése szerint. A „fleeceware” nevű jelenségnek már mutatkoznak jelei.
hvg.hu
Pár hete vitázik már egymással a török kormány és a Google, amelynek egyik konkrét következménye, hogy az androidos szolgáltatások innentől nem kerülhetnek rá az ott értékesített okostelefonokra.
hvg.hu
Hiába olyan kivételes egy játék, mint amilyen a Fortnite Battle Royale, a Google senkivel sem tesz kivételt, mindenkinek egyformán kell fizetnie, ha az alkalmazás-áruházat használja programja terjesztésére. Azonban a fejlesztő Epic Gamesnek is vannak ellenérvei.
hvg.hu
A Google igyekezete ellenére nem sikerül minden problémás alkalmazást kiszűrnie. Kutatók most olyan programokra bukkantak az Androidnál, melyek a felhasználónak és a telefonnak sem tesznek jót.
hvg.hu
Az amerikai kormányzat korlátozásai miatt valószínűleg több Google-szolgáltatástól is elesik a Huawei Mate 30-as zászlóshajója.
hvg.hu
Apró, de látványos változáson esik/esett át a Google alkalmazásboltja, amely ráadásul hasznos is.
hvg.hu
Az Avast nemrég szúrta ki azokat az appokat, amelyekkel az áldozat szöveges üzeneteit, híváslistáját és tartózkodási helyét is meg lehetett nézni.
hvg.hu
Bár ambiciózus tervei egy részéről le kellett mondania, a Huawei nem adja meg egykönnyen magát az ellene életbe léptetett bojkottnak. Legutóbb fejlesztőket kezdett csábítani alkalmazás-áruházába.
hvg.hu
Hiába engedélyezték az Egyesült Államok több államában is a marihuána nemcsak orvosi célú fogyasztását, a Google nem engedi, hogy a Play áruházban található appok segítségével kereskedjenek vele.
hvg.hu
A Huawei igyekszik felkészülni arra az eshetőségre, hogy végleg elveszíti a jogot a Play áruház használatára. Most kitaláltak egy B tervet.
hvg.hu