#politika




Orbán és Le Pen Budapesten: „Új európai csoportosulás van kialakulóban”
 

Orbán és Le Pen Budapesten: „Új európai csoportosulás van kialakulóban”

Szövetségeseket, és nem klónokat keres Marine Le Pen – mondta a francia Nemzeti Gyűlés párt elnöke, miután találkozott a magyar miniszterelnökkel Budapesten, hogy a kényszer szülte jobboldali együttműködésről tárgyaljanak. Orbán Viktor ismét a hősüknek nevezte Matteo Salvinit, az olasz Liga elnökét.

Gyükeri Mercédesz - Nagy Iván László Gyükeri Mercédesz - Nagy Iván László


Budapest, 2021. október 23. - Egy sűrű nap arcai
 

Budapest, 2021. október 23. - Egy sűrű nap arcai

Rég dolgozhattak ennyit a kormányzati propagandagépezet emberei, mint az idei október 23-a előtt. Minden ki volt találva: helyszínek, akciók, résztvevők, szövegek. Orbán Viktor és a Békemenet pedig hozta is azt, amit vártak tőlük. Az ellenzék megpróbált lépést tartani velük, de egy héttel az előválasztás felszabadító hatású eredményhirdetése után ez most kevésbé sikerült. A Kétfarkú Kutyapárt pedig ha kissé kevesebb sziporkával is, de ismét csak tükröt állított a politikusok elé. A hvg.hu fotósai azt nézték meg, kiket lehetett mindezzel utcára vinni.

hvg.hu hvg.hu


Orbán Viktor kampánynyitó beszédet tartott október 23-i megemlékezésként - összefoglaló
 

Orbán Viktor kampánynyitó beszédet tartott október 23-i megemlékezésként - összefoglaló

Mintegy fél órát beszélt a miniszterelnök október 23-án, a leghosszabb ideig az ellenzéket szapulta, amely szerinte az ördöggel is összefogna és a célja az, hogy Mária kezéből Brüsszel lábai elé tegyék az országot. Gyurcsány nevét egyszer sem mondta ki, csak bukott szocialistaként hivatkozott rá, de azért pár sorozás és brüsszelezés is belefér a beszédbe.

hvg.hu hvg.hu




Három személyre fókuszál a Márki-Zay Péter által nyilvánosságra hozott 80 oldalas
 

Három személyre fókuszál a Márki-Zay Péter által nyilvánosságra hozott 80 oldalas "jelentés"

“Jelentés” címet viselő, 80 oldalas anyagot állítottak össze Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt múltjának esetlegesen kompromittáló részleteiről – ezt ő maga közölte, és állítása szerint a dosszié a Fideszben készült, majd ők adták át a DK-nak, amely együttműködése jeléül átadta neki. Azért is beszél erről nyíltan, mert szerinte semmi komoly nincs benne, csak “összeesküvés-elméletek”. A hvg.hu végignézte a dossziét, amely sok új információt nem tartalmaz, és bár maradtak megválaszolatlan kérdések, az egész inkább tűnik elterelő akciónak, politikai gumicsontnak, mint komoly lejáratásnak.


A Migration Aid vezetője elmondta, hogyan működött együtt a titkosszolgálattal
 

A Migration Aid vezetője elmondta, hogyan működött együtt a titkosszolgálattal

Hazaárulás, ha a magyar kormányhoz közeli személyek megbíznak egy külföldi titkosszolgálatot azzal, hogy próbáljanak kompromittáló, a választási kampányban felhasználható adatokat gyűjteni magyar állampolgárokról – írta közleményében Siewert András, a Migration Aid szervezet vezetője, akit úgy próbáltak külföldi titkosszolgálaton keresztül megkörnyékezni, hogy közben idehaza jó kapcsolatot ápolt szervezete a magyar titkosszolgákkal.

hvg.hu hvg.hu


Márki-Zay Péter szerint a Fidesznek ennél erősebb anyaga is van róla
 

Márki-Zay Péter szerint a Fidesznek ennél erősebb anyaga is van róla

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a hvg.hu-nak adott interjút azt követően, hogy bemutatott egy dossziét, amelyben a Fidesz által állítólagosan róla gyűjtött terhelő információk szerepelnek. Márki-Zay Péter szerint ez az anyag nem túl színvonalas, és biztosan vannak a Fidesznél ennél komolyabb dokumentumok is róla.

Lengyel Tibor - Nagy Iván László Lengyel Tibor - Nagy Iván László