szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fidesz-frakció szóvivője szerint az énekes mást gondolt a világról, amíg „máshonnan kapta a pénzt”.

Caramel múlt szombati, szegedi borfesztiválos fellépésén mondott szavai az Oxfordon tanult, embereket megosztó f*szfejekről nagy felzúdulást keltettek kormánypárti oldalon is. A CÖF az Ismerős Arcok Nélküled című számával, Hoppál Péter korábbi kultúráért felelős államtitkár pedig egy közös fotóval és egy tiszás közmondással üzent Caramelnek.

Most a Fidesz-frakció szóvivője, az M1 Híradójának korábbi műsorvezetője is szükségét érezte megszólalni a témában. Németh Balázs – akinek trafikos cége közel félmilliárdos bevételt ért el tavaly – szerint vicces az egész „Caramel-jelenség”, és megkérdőjelezte az énekes állásfoglalásának hitelességét is:

„Nem lehet nem észrevenni, hogy többnyire olyan előadók kezdenek »szabadságharcba«, akik az ellenzéki média zsoldjában állnak, vagy szeretnének odadörgölőzni. Amíg máshonnan kaptak pénzt, addig mást gondoltak a világról” – írta Facebook-bejegyzésében.

Emellett Németh párhuzamot vont az „amerikai liberális színészek-zenészek” és magyar kollégáik között. Szerinte előbbiek „világvégét kiáltottak”, és „Trump-ellenes hisztibe” kezdtek a tavalyi kampányban is, „a vége meg az lett, ami…” – írta Németh.

Caramel nyolc éve még az Orbán család ügyvédjével, Bajkai Istvánnal kampányolt, de tavasszal már egy Tisza párti pultnál fotózták le, és tavaly februárban is ott volt az influenszertüntetésen a Hősök terén. Felesége, Szilágyi Sylvi pedig január elején olyan fotót posztolt, amin egy Magyar Péter-sziluettes, „Miniszterelnök úr, vége van” feliratos kapucnis pulcsiban látható, sőt, később egy FUCK NER feliratú karkötőről is posztolt.

Kovács Bálint: Caramel és Kiss Tibi kiállása megmutatta, hogy nevet kapott a Nagy Testvér

Caramel Tisza-párti politikai aktivista lett, amiért azt mondta, szeretnünk kell egymást – hirdeti a kormánypropaganda. A Harcosok Klubjának kiadott jelszóval – „Gyűlöljük egymást, gyerekek!” – úgy tűnik, átszakadt egy gát, és olyanok is kiállnak a Párt új gyűlöletprogramja ellen a korábban a TV2-n zsűriző Carameltől a Halott Pénzig, akik eddig nem tették, vagy újra felszólalnak, ahogy Kiss Tibi.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!