szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor beszédével indult a szervezők által „a világ legnagyobb jobboldali seregszemléjének” kikiáltott CPAC Hungary, az új jobboldali populizmus ünnepe Budapesten. A miniszterelnök biztosnak tűnik a Fidesz 2026-os győzelmében. Az Európa előtt álló két lehetőség, a liberális és a patrióta jövő közül ő utóbbira szavaz.

Tavaly ugyanitt azt mondtam, Donald Trump fogja megnyerni a választásokat. Megnyerte. Jövőre Magyarországon lesznek választások. Van-e több kérdés?

– így kezdte beszédét a főszónok, Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti CPAC-en, amely valamikor a klasszikus értelemben vett amerikai konzervatívok találkozója volt, de mióta Donald Trump maga alá gyűrte a Republikánus Pártot, a rendezvény az új jobboldali populizmus ünnepe lett. Az idei eseménynek különös aktualitást ad a parlamenti elfogadás előtt álló fideszes „átláthatósági” törvény, miközben a rendezvényt szervezők Magyarországot úgy jellemezik, mint „koronaékszere a szólásszabadságnak”.

„A Trump-tornádó végigsöpört a világon, és visszaadta a normális élet és a béke reményét” – méltatta Orbán az amerikai elnököt, akinek első száz napját „igazságszérumként” jellemezte. Trump hatására, az USAID beszántására utalva hozzátette: „itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom, a király meztelen. Elég ronda látvány.” Megismételte továbbá korábban már hangoztatott szólamait, miszerint a migránsok „ellakják Európát” és a green deal egy „gazdasági rémálom”. A jobboldaliakra támadó kommunista verőlegényekről is beszélt, megemlítve, hogy Európa, „az egész kóceráj inog és roskadozik”.

Orbán ezután az Európa előtt álló két lehetőség, a liberális és a patrióta jövő közti különbségekről beszélt. Előbbi szerinte egy háborús, centralizált Európához vezet, de a magyar inkább a saját feje után megy, ez a patrióta terv, ami felsorolása szerint négy pontból áll:

  • Béke kell, és ezért nem kell Ukrajkna EU-tagsága
  • Szuverenitás kell, nem akarunk központi irányítást
  • Vissza kell adni az embereknek a politika, a gondolkodás és a vélemény szabadságát
  • Vissza akarjuk venni Európát a migránsoktól, keresztény Európát akarunk

Most Orbán szerint az a tét, hogy melyik terv győz. Úgy fogalmazott, hogy Európában több patrióta politikai győzelemre van szükség az országokban, jövő tavasszal például Magyarországon is, továbbá a Brüsszel elleni csatában szükség van Amerikára is. Úgy vélte: a feladat nem bonyolult, mindenkinek haza kell menni a hazájába és győznie kell, majd közösen el kell foglalni Brüsszelt. Csatakiáltása így hangzott: „hajrá Magyarország, hajrá patrióták, tegyük újra naggyá Európát!”

Orbán Viktor egyébként arról is beszélt: sok politikus évtizedek óta küzd a hazájáért, és cserébe durvaságot, lejáratást kap, de ők tudják, hogy szenvedés nélkül nincs győzelem. Az európai liberálisok szerinte a felét sem bírnák ki, sírva elszaladnának és a progresszív újságírók szoknyája mögé bújnának. A miniszterelnök felemlegette beszédében más európai országok vele szimpatizáló politikusait – többen ott vannak a nézőtéren, Robert Fico szlovák kormányfő vagy Andrej Babis volt cseh kormányfő. Orbán

Európa legbátrabb harcosának, a mi holland hősünknek nevezte Geert Wilders, a holland szélsőjobbos Szabadságpárt vezetőjét.

Orbán előtt mások mellett felszólalt Szánthó Miklós, a szervező Alapjogokért Központ vezetője is, aki „woke-őrületről” és „újmarxistákról” beszélt, továbbá a „globalista mélyállam”, valamint „a gyerekeket érzékenyítő szakállas nők” jelentette veszélyre figyelmeztetett, külön kitérve és utalva azokra a magyar ellenzékiekre, akik „hazát árulni járnak Brüsszelbe”. Felszólalt Grúzia miniszterelnöke, Irakli Kobakhidze, is, aki Orbán dicsérete mellett veszélyekről beszélt, mint a „liberális agresszió és genderpropaganda”. Sőt,

videóüzenetet küldött a CPAC Hungary résztvevőinek Donald Trump amerikai elnök is, aki arról beszélt, Orbán Viktor nagyszerű ember és szerinte kiváló munkát végez.

„Szépen lassan, de többségbe kerülnek a szuverenista, szabadságszerető, békepárti erők. A munka java most jön: újra naggyá kell tennünk a Nyugatot. Eljött a patrióták kora!” – ezzel a felhívással csődíti amúgy Magyarországra a héten a hozzá hasonló, szélsőjobbos poltikusokat és megmondó embereket Orbán Viktor a CPAC idei rendezvényére. A HVG szakértőkkel járta körbe, valójában mekkora súlya van a rendezvénynek a nemzetközi jobboldalon, és miért fontos a kormánynak, hogy otthont adjon neki:

Orbán gyenge jobbos kínálattal és a Harcosok Klubja második részével táplálja a patriotizmus tüzét az idei CPAC-en

Béke, Harcosok Klubja, patriotizmus, szuverenitás, Isten, Haza, Család – ilyen hívószavak köré épül az idei budapesti CPAC, amelyre a világ különböző pontjairól érkeznek szélsőséges populista politikusok és influenszerek. A HVG szakértők segítségével körbejárta, hogy valójában mekkora súlya van ennek a rendezvénynek a nemzetközi jobboldalon, és miért fontos a kormánynak, hogy évről évre otthont adjon neki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!