Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

Magyar Péter szerint három hasonló előterjesztés volt a közgyűlésben, a Tisza azt szavazta meg, amely számára szakmailag és politikailag megfelelő volt.

  • hvg.hu hvg.hu
Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

Nem Vitézy Dávid frakciójáé volt az egyetlen kiállás a sajtószabadság mellett a szerdai Fővárosi Közgyűlésen. Karácsony Gergely szintén javasolta, hogy a közgyűlés jelezze az Országgyűlésnek: nem ért egyet a civileket és a szabad sajtót ellehetetlenítő törvényjavaslattal – derült ki a főpolgármester Facebook-posztjából.

Míg azonban a Podmaniczky Mozgalom sajtószabadság melletti kiállását még a Fidesz is támogatta, Karácsony javaslatát sem a Fidesz, sem pedig a Tisza képviselői nem támogatták, így nem is fogadta el azt a közgyűlés.

A szövegben a többi közt az szerepelt: „Amikor a putyinizálódó hatalom a független sajtó és a civil szervezetek autonómiáját, szabadságát akarja csorbítani, akkor Budapestnek a civil szervezetek védelmezőjévé kell válnia – mert Budapest nem Moszkva, és nem is lehet az soha”.

Magyar Péter hangulatkeltésnek nevezte Karácsony posztját, amely alatt azt írta, hogy fontos részletek maradtak ki belőle. A Tisza Párt elnöke szerint a közgyűlésben három ilyen tárgyú előterjesztés volt, a Tisza pedig azt támogatta, amelyik számára szakmailag és politikailag megfelelő.

„Ez valóban nem a főpolgármesteré volt” – tette hozzá.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.