#politika


Mégis osztoznia kell a területen a Fudan Egyetemnek és a Diákvárosnak
 

Mégis osztoznia kell a területen a Fudan Egyetemnek és a Diákvárosnak

Bár korábban a kormány azt állította, hogy a Fudan nem vesz el területet a Diákvárostól, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a két beruházás egy komplexumként épül meg, a sportcsarnokot és a konferenciaközpontot közösen kell majd használniuk. A benyújtott törvényjavaslat már ki is jelöli, hogy mely állami tulajdonú területeket kapná meg ingyen az egyetemet fenntartó Fudan Hungary Alapítvány.






Washingtonban észbe kaptak, hogy a Havanna-szindróma ügyét nem lehet bagatellizálni
 

Washingtonban észbe kaptak, hogy a Havanna-szindróma ügyét nem lehet bagatellizálni

Először Kubából jelentették azokat a különös eseteket, amikor amerikai diplomaták betegedtek meg titokzatos körülmények között, de a világban máshol is történtek hasonló incidensek, akadt olyan CIA-s tiszt, akit egy moszkvai szállodában ért mikrohullámú támadás, ezért gyanakszanak sokan az oroszokra. Miután a Fehér Ház két munkatársa is célpont lett, ma már a Pentagon is vizsgálódik.

Dezső András Dezső András

Egy Jemenben állítólag elrabolt és megölt magyarról adott hírt egy blog
 

Egy Jemenben állítólag elrabolt és megölt magyarról adott hírt egy blog

Egy jemeni aktivista állítására hivatkozva egy blog azt írta, megkínoztak és meggyilkoltak Jemenben egy magyar férfit. Ezt egyelőre hivatalosan senki sem erősítette meg. A jemeniek egy képet is közöltek egy férfiról, akiről viszont kiderült, hogy 2019-ben -–neve felvállalása nélkül – nyilatkozott a Népszavának és azt állította, hogy három évet ült jemeni fogságban, ahol kínozták is – de erről semmit sem tudott a külügy. Az elrablásról és meggyilkolásról szóló történetet ezért is érdemes fenntartásokkal kezelni, amíg nem érkezik hivatalos megerősítés vagy bizonyíték.

Dezső András Dezső András










Zuschlag egy lehallgatott beszélgetésben arra utal, hogy a 2014-es választásoknál “felülről” kaptak segítséget
 

Zuschlag egy lehallgatott beszélgetésben arra utal, hogy a 2014-es választásoknál “felülről” kaptak segítséget

A 2018-as parlamenti választások előtt néhány hónappal Zuschlag János egy, a politikában is aktív barátjával beszélgetett telefonon arról, hogy “felülről” várnának instrukciót a pártokkal kapcsolatban, és arra utalt, hogy a 2014-es választásoknál is instruálták őket, még Rogán Antal állítólagos ügyvédjét is szóba hozta, mint kapcsolatot. Csakhogy a beszélgetést a NAV nyomozóinak megbízásából a szakszolgálat rögzítette, később egy büntetőeljárás peranyagában bukkant fel, így juthatott el Hadházy Ákoshoz. A független ellenzéki politikus a beszélgetésre hivatkozva feljelentést tett, de a rendőrség arra jutott, hogy semmi nem utal bűncselekményre.

hvg.hu hvg.hu

Gulyás: Augusztusig biztos kell a védettségi igazolvány a rendezvényekhez, újra elérhető lesz a Pfizer
 

Gulyás: Augusztusig biztos kell a védettségi igazolvány a rendezvényekhez, újra elérhető lesz a Pfizer

Augusztusig biztosan csak védettségi igazolvánnyal lehet moziba, fesztiválra, színházba, étterembe menni – közölte Gulyás Gergely miniszter. A kormány előtt van egy olyan előterjesztés, hogy a védettségi igazolvány érvényét veszti, ha valaki nem adatja be a második oltást. A miniszter bejelentette, ismét lehet majd Pfizer, illetve Moderna vakcinához jutni, hetente nagyjából 120–180 ezer adag lesz elérhető ebből a kettőből összesen. Ezen a héten még nem lesz ennyi, mert a most érkezett Pfizer-szállítmányt eltették második körös oltásokra és a 16–18 éves korosztály számára. Májusban érhetjük el az ötmillió beoltottat.

hvg.hu hvg.hu