Gulyás Gergely: Pontos és hiteles az Orbánnál megjelent koporsós videó – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
A nemzeti zászló és címer napja egyike annak a tucatnyi ünnep- és emléknapnak, amit a NER talált ki vagy újított meg magának a polgári, majd a keresztény-konzervatív kurzus sajátos, jeles napjainak emléket állítva. Van napja a Nemzeti Összetartozásnak, az Aranybullának, a hősöknek, az üldözött kulákoknak, de egész emlékéve volt az Aranycsapatnak, a Szent Koronának és Petőfinek is.
Tizedik alkalommal ünnepelhetjük március 16-án a nemzeti zászló és címer napját, bár ezt eddig egyik évben sem kísérte hangos ünneplés, zajos ováció. Talán azért sem, mert nem túl jó az időzítése: a politikailag és jelképileg eléggé zsúfolt március 15-e után egy nappal jelölték ki, márpedig aznap mindenki éppen elég nemzeti színű kokárdát, zászlót lát. Pedig a március 16-a már így is módosított dátum, és annak idején nem is ment könnyen a jeles nap kitűzése, ideális időpontjának megtalálása.
Még 2014 őszén vetődött fel a Fideszben, hogy kellene egy új ünnep, ki is találták, hogy hívják a magyar zászló és címer napjának, és tartsák március 23-án, emlékezve az 1848-as XXI. törvénycikk elfogadására, amely ünnepeken a közintézményeken és hajókon előírta a nemzeti lobogó és a címer használatát. Ám hamar kiderült, március 23-a már a Lengyel-Magyar Barátság Napja, az MSZP javaslatát pedig, hogy tartsák az ünnepet a logikusnak tűnő március 15-én, elvetették, így lett végül március 16-a.
Pedig addigra, mire 2014-ben döntöttek a nemzeti zászló és címer napjáról, a Fidesznek már volt gyakorlata az ilyesmiben. Minden emlékünnepek őse kétségkívül a 2000-es, a magyar állam ezeréves fennállására emlékező ünnepségsorozat volt. Az Országgyűlés ekkor alkotta a 2000. évi I. törvényt Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról. Ez rendelkezett arról is, hogy
Magyarország méltó helyére emeli a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi”.
A korona Parlamentbe szállításakor ismerte meg a közvélemény a világszínvonalú vitrint méltató Habony Árpádot. A korona azóta is fontos jelkép a jobboldalon. A 2012-ben életbe lépett Alaptörvénybe is beleírták a Szent Koronát, pedig sokan nem értették, miért ebben a jogszabályban kell ápolni egy koronázási ékszer emlékét. A büntető törvénykönyvet pedig 2013-ban úgy módosították, hogy akár börtön is járhat a nemzeti jelképek – Himnusz, nemzeti lobogó, Szent Korona – megsértéséért.
A 2022-ben elhunyt volt fideszes képviselő, Wittner Mária 2011-ben még azt is javasolta, hogy január 9-e állami ünnepként legyen a Szent Korona napja. Ez végül nem jött össze, de a Fideszben nagyon tisztelik a koronát. Boldog István volt fideszes képviselő – aki most vádlottként bíróság előtt áll – 2017-ben például még a tiszatenyői baromfi vágóhíd alapkövét is a korona másolata előtt rakta le. Aztán 2018-ban, a korona „hazatérésének” 40. évfordulóján emlékévet is tartottak a koronának.
Ami a sokasodó emléknapokat illeti, még az első Orbán-kormány idején, 2001-ben nyilvánították nemzeti emléknappá június 19-ét, a szovjet csapatok Magyarországról való 1991-es kivonulásának emlékére. Szintúgy kormányzati ötletre és ugyancsak 2001-ben született meg egy másik, talán kevéssé ismert emléknap, azóta március 1-je a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok Napja.
Szintén 2001-ben foglalták törvénybe, hogy május utolsó vasárnapja a Magyar Hősök Emlékünnepe, amikor azokra emlékezünk, akik – műfaji vagy tartalmi megkötés nélkül – „vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért”, mivel a törvény szerint ez elég gyakori, „különösen a honfoglalás és az államalapítás óta”. Szintúgy 2001-ben lett nemzeti gyásznap október 6-a, az aradi vértanúk emléknapjaként.
Az emléknapozás 2010 után, az újabb Orbán-kormánnyal vett megint lendületet. Nem is akármilyen döntéssel, hanem a Nemzeti Összetartozás Napjának kikiáltásával, amit Fidesz-KDNP-s javaslatra 2010-ben nyilvánítottak nemzeti emléknappá, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulóján. A 100. évfordulón emlékév is volt, a kettő között pedig megszületett a barackfától az egymásra lépő talpakig sok mindenről szóló furcsa zeneszám, az Összetartozás dala:
A második Orbán-kormány idején, 2011-ben nyilvánította az Országgyűlés a részleteiben vitatott 1456-os nándorfehérvári diadal napjává július 22-ét. Ugyanebben a ciklusban, 2012 tavaszán pedig KDNP-s javaslatra június 29-ét – amely a betakarítás kezdetének napja, a parasztság ünnepe volt egykor – a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává nyilvánították.
Később, 2012 májusában fideszes javaslatra újabb emléknappal bővült a lista: november 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja lett. A következő időszak inkább az emlékévekről szólt. A 2016-os 56-os emlékév a Desmond Child által újrahasznosított zenéjű himnuszáról ismert, ami a „Magyarország halszagú”-ként vált félreértetté. És persze a Pruck Pál helyett az emlékév plakátjaira írt Dózsa Lászlóról, amiből botrány és per lett.
Különösebben nem maradt emlékezetes a 2020-as Trianon emlékév, a fő attrakciónak szánt Kossuth téri, utcaszint alatti Trianon emlékmű – vagy ahogy sokan hívják, a Nemzeti Összetartozás Árka – pedig inkább a nemzetiségi kérdésekben való kicsinyességnek és a történelemhamisításnak állít emléket. Közben 2022-ben véget ért a rendszerváltás 30. évfordulójára meghirdetett „30 éve szabadon” emlékév is, amelyet eredetileg is 2 évesre terveztek, de végül 3 évesre meghosszabbították.
Ebben az időszakban egymást érték amúgy az emlékévek: 2018 Szent Korona Emlékév és a Családok Éve is volt, aztán jött a három éves rendszerváltás-emlékév, közben még volt Aranycsapat Emlékév is és 2019-ben II. Rákóczi Ferenc emlékév. Végül jött a szintén többéves Petőfi Emlékév. Utóbbi emlékév fő attrakciója, a mintegy 6-7 milliárdos állami támogatással, Rákay Philip irányítása mellett készült Most vagy soha! című Petőfi filmet végül csak 2024-ben mutatták be, és nem is igazán érte meg ennyit várni rá:
A szintén vegyes kritikákat kapott Aranybulla-sorozat legalább csak tizedennyi állami pénzt szívott fel, de ezt is megtámogatta az Országgyűlés egy emléknappal. Ugyan csak az Aranybulla 1222-es kihirdetésének 801. évfordulójára sikerült összehozni, de április 24-e azóta emléknap. Fideszes ötletre 2022 végén döntöttek arról is, hogy Kölcsey Ferenc Himnuszának 200. évfordulójára emlékezve, január 22-ét az amúgy 1989 óta ünnepelt Magyar Kultúra Napját hivatalos állami emléknapként ünnepeljük.
Nem mindig ilyen nyitott azonban az Orbán-kormány az emléknapok esetében. Amikor tavaly például az ENSZ Közgyűlése megszavazta a srebrenicai népirtás nemzetközi emléknapját, Magyarország nemmel szavazott. Szintén tavaly történt, hogy bár május elsején volt Magyarország európai uniós csatlakozásának huszadik évfordulója, a kormány ezt nem érezte ünnepnek, nem is tartott központi eseményt – most március 15-én is Brüsszelt inkább ellenségként festette le:
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Meglehetősen szabad kezet kapna rendkívüli helyzetekben a miniszter.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Ami valójában egy kármentesítésre szoruló ipartelep.