Újabb zöld rendszámos divatterepjáró: 24 millió forinttól indul az új hibrid BMW X5
A gyártó megkezdi a negyedik generációs eDrive technológiát felvonultató plugin hibrid X5-ös forgalmazását.
A gyártó megkezdi a negyedik generációs eDrive technológiát felvonultató plugin hibrid X5-ös forgalmazását.
Ennek a több mint 600 lóerős szedánnak nem sok ellenfele akad az autópályákon.
Az újdonság 5 másodperces 0-100-as gyorsulásra képes, miközben a gyári fogyasztási értéke 6,2 liter gázolaj 100 kilométerenként.
A Volkswagen legnagyobb divatterepjárója már nemcsak V6-os, hanem akár V8-as dízelmotorral is elérhető.
30 km/h sebesség alatt egyedi figyelmeztető hangot ad ki a gyalogosok számára az amúgy szinte teljesen némán lopakodó divatterepjáró.
Nagyon hasonló a méretük, a tudásuk és a teljesítményük, a karakterük azonban talán nem is lehetne ennél eltérőbb.
Sosem létezett még ilyen hatalmas BMW, amire hazánkban minden további nélkül felvehető a 7 üléses autókra járó nagycsaládos kedvezmény. És ami a több tízmillió forintos árcédulája ellenére is korrekt árazású, keveset fogyasztó luxusautónak nevezhető.
Az újdonság az eddigi abszolút csúcsmodell, a T8 Twin Engine alá lett pozicionálva.
Ha a menetfények esetleg nem tennék teljesen egyértelművé, hogy egy BMW közelít, a sötétben világító hűtőrács garantáltan megteszi a hatását.
A tavaly debütált új X5 kupésra faragott testvérmodelljét, a csapott hátú új X6-ost is beárazták hazánkban.
Ki mondta, hogy 2019-ben ne lehetne méretes csomagtartós hamisítatlan családi sportkocsit gyártani?
A Cayenne most debütált csúcsmodellje még a Lamborghini Urusnál is nagyobb teljesítményt ad le.
Megérkezett Magyarországra a 3-as BMW és a C-osztályos Mercedes új ellenfele.
Beárazták a négykarikás gyártó lágyhibrid technikát kapott csúcskategóriás divatterepjáróját.
A felvétel tanúsága szerint az Audi Q8, a BMW X6 és a Mercedes GLE Coupé riválisa abszolút nem szenved erőhiányban.
Hátsókerék-hajtás és 6 hengeres motor nélkül érkezik hazánkba a bajor gyártó legújabb modellje.
A német cég kompakt újdonsága egy feltöltéssel akár 60 kilométert is suhanhat tisztán elektromosan.
Valamivel több, mint 50 ezer forintba kerül az az extra, amivel a német népautók egy picit a brit luxusautókra hasonlíthatnak.
A bajor gyártó újdonsága hátsókerék-hajtás és hathengeres motor nélkül nyit új fejezetet a típus történetében.
Megérkezett a tavaly debütált X5 kupésra faragott testvérmodellje, a csapott hátú X6.