szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A német cég kompakt újdonsága egy feltöltéssel akár 60 kilométert is suhanhat tisztán elektromosan.

A közelmúltban volt szerencsénk alaposan kipróbálni az F30-as sorozatú 3-as BMW környezettudatos plugin hibrid változatát, a 184 lóerős és 290 Nm-es 2 literes turbós benzinmotorral, illetve 88 lóerős és 250 Nm-es elektromotorral szerelt 330e-t. A 252 lóerős és 420 Nm-es rendszerteljesítményű bajorral papíron 40 kilométert lehet megtenni elektromosan, nekünk 25-28 kilométer volt a maximum.

Most pedig megérkezett hazánkba a nemrégiben debütált újgenerációs G20-as 3-as sorozatból készített hibrid, a vadonatúj 330e, melynek elektromos hatótávolságát 50 százalékkal megnövelték. Ily módon elvileg akár már 60 kilométert is meg lehet tenni vele halkan suhanva, ami azt vetíti előre, hogy most már a gyakorlatban is meglesz a 40 kilométer feletti e-hatótáv.

A BMW 330e hazai alapára 13 millió forint. Összehasonlításképp, a 258 lóerős benzines 330i itthon minimum 12,9 millió forintba kerül, a 265 lóerős dízel 330d pedig legalább 14,3 millió forint kifizetését követően vezethető haza.

©

Az új 330e továbbra is 2 literes turbós benzinmotorra épülő hibrid hajtásláncának rendszerteljesítménye változatlanul 252 lóerő, azonban a Sport módban elérhető új XtraBoostnak köszönhetően 293 lóerő áll a sofőr rendelkezésére. A 0-100-a sprint szintideje az elődhöz képest 6,1-ről 6 másodpercre csökkent, a végsebesség pedig 225-ről 230 km/h-ra nőtt. Elektromos módban maximum 140 km/h-val lehet haladni a korábbi 120 km/h helyett.

A 12 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorral és 8-fokozatú automataváltóval szerelt BMW 330e csomagtartója 375 literes, szemben az alapmodell 480 literes térfogatával.

©

 

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
620 lóerős biturbó V8-assal debütált az új Ferrari Portofino M

620 lóerős biturbó V8-assal debütált az új Ferrari Portofino M

Egy svéd rúdugró megdöntötte Bubka 26 éves világcsúcsát

Egy svéd rúdugró megdöntötte Bubka 26 éves világcsúcsát

Oroszok is besegítenek a Huawei saját rendszerébe, amellyel lenyomnák az Androidot

Oroszok is besegítenek a Huawei saját rendszerébe, amellyel lenyomnák az Androidot