Miért akartam, akarok gyereket? Van, aki úgy felelne, mindig is tudta, hogy lesz gyereke. Mások talán furcsának találják a kérdést, és sosem gondolkodtak el rajta. Hiszen az elvárt és jellemző viselkedésekre ritkán kell magyarázatot adnunk. Pedig a szülők és a gyerek szempontjából is fontos, hogy valójában kiről is szól a vállalás.
A trauma feldolgozásnak első lépése az önmagunk felé való radikális őszinteség, és annak beismerése, hogy valami történt velünk: ám amennyire könnyen hangzik, olyan nehéz ez a folyamat – derült ki a HVG Extra Pszichológia Szalon könyvbemutató estjén, ahol a szerző, Szirtes Lili szakpszichológus vendége Szilágyi Liliána egykori úszó, traumatúlélő volt.
A traumának nincs nyelvezete, se időérzéke. Ott lapul a testünkben riadókészültségben, és több évtizeddel az eredeti traumatikus élmény után is belobbanhat - mutat rá Julia Samuel elismert pszichoterapeuta Családi traumák című könyvében. Részlet.
Ön mennyire tud új célokat kijelölni, ha a mostaninak nem látszik értelme?
Amíg a mozaikcsalád biztonságot nyújtó egésszé alakul, érdemes néhány nehézséggel járó fordulópontot szem előtt tartani. Ezek közül kiemelkednek a párkapcsolat történései.
Mi magyarok nem vagyunk kompatibilisek azzal, hogy áldozatokat hozzunk a környezetünkért, vagy senki nem tud túllépni önmagán? Milyen példa, visszaigazolás kell, hogy komolyan vegyük a saját fenntarthatóságunkat is? Miért ne mentegetőzzünk azzal, hogy nem ér semmit a saját vállalásunk? Miért lehet hasznot hajtani a zöldellenességből? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ fenntarthatósági podcastunkban.
A déja vu („már látott”) élmény során az ember úgy érzi: ezt már egyszer átélte. A szakemberek ezt a memóriarendszer egyfajta tényellenőrzésének is nevezik. A jelenségnek van egy kevésbé ismert, ám talán nyugtalanítóbb ellentéte, a jamais vu („soha nem látott”).
Talán sokan hallottak már olyan párokról, akik hosszú idő után eltávolodtak egymástól: egyikük (általában az asszony) spirituális, netán ezoterikus útkeresésbe kezd, ám partnere nem tudja követni, és ez feszültséget szül. Hogyan érthetik meg egymást, hogy ne omoljon össze az évtizedek alatt együtt felépített váruk?
Manapság divatos lett bármilyen problémára, fájdalomra azt mondani, hogy el kell engedni. Engedjük el a múltat, ne őrlődjünk rajta, hiszen ami volt, elmúlt, azon változtatni már úgysem lehet. Ebben persze van igazság, de a valódi kérdés nem az, hogy mi elengedjük-e a múltat, hanem hogy a múltunk elenged-e minket.
A magyar olimpiai és világbajnok úszó ügye korántsem elszigetelt eset a sztárúszók körében: ebben a sportban a kiégés és a mentális problémák még jobban fenyegetnek. A példák viszont azt is mutatják, hogy van visszaút a gödörből.
Manapság az önismeret is önmegvalósításunk tárgya lehet, hiszen szinte kultusszá vált a tudatosság, önmagunk feltérképezése. Mindez azonban a visszájára is fordulhat, mert a látszat ellenére eltávolíthat saját magunktól.
Az elme tudattalan szintjére lehet eljutni bizonyos technikákkal, és ezek egy részét spirituális körökben is alkalmazzák. Mi is pontosan a samanisztikus eksztázis, mi köze a hipnózishoz, mi történik az emberrel egy meditációs elvonuláson, és mit mond a pszichológus a transzcendens élményekről? Hétköznapi spiritualitás 4. rész.
A traumatikus tapasztalatokra jellemző, hogy töredékesen tárolódnak el az idegrendszerben. Az egyik legnépszerűbb traumaterápiás módszer segítségével a gyötrő mozaikszerű pillanatok egységes, elmesélhető és feldolgozható emlékekké válhatnak.
Miért nem merünk fizetésemelést kérni a főnökünktől, hogyan szövi át nemzedékeken keresztül egy család életét a szégyen, és miért nem boldogságnak nevezik a pszichológusok a boldogságot? Ezekre a kérdésekre is választ kapott, aki részt vett a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjén, amelyen L. Stipkovits Erika invitálta önismereti utazásra közönségét.
Vannak szülők, akik lazán és szabadon állnak a gyerekeik önmegvalósítási törekvéseihez, engedik őket kibontakozni, és támogatják is a megszokottól eltérő választásokat, akár hivatásról, akár hobbiról legyen szó. Mások komoly elvárásokat támasztanak, konkrét szabályok mentén terelgetik a gyerekeiket, és kevés teret engednek a családi hagyományon kívül eső választásoknak.
Német és svájci kutatók arra keresték a választ, igaz-e az elterjedt feltevés, hogy fiatal- és időskorban vagyunk a legboldogabbak, középkorúként viszont a boldogtalanság és az elégedetlenség dominál.
Ausztrál kutatók szerint az oxitocin hormon megemelkedett szintje nemcsak az újszülötthöz való kötődést segíti a kismamáknál, hanem azt is eredményezi, hogy arcot lássanak bele mindenféle formákba, mintázatokba.
