Béres Judit irodalomterapeuta: Az irodalomterápia reménytelen helyzetekben is segítséget tud nyújtani

„Nagyon komoly erőforrásokat tud mozgósítani az irodalomterápia" ráadásul „az irodalomban való jártasság nem feltétele a részvételnek” – állítja Béres Judit, a Magyar Irodalomterápiás Társaság elnöke. Arról is beszélgettünk vele, miben segít a kézírás, és baj-e, hogy egyre kevesebben olvasnak.

Béres Judit irodalomterapeuta: Az irodalomterápia reménytelen helyzetekben is segítséget tud nyújtani

HVG: Hogyan lehet gyógyítani irodalommal?

Béres Judit: Az irodalomterápia művészetterápia, amelynek sajátos művészi eszköze a szöveg. Alapvetően irodalmi szövegek, de ez nemcsak szépirodalmat jelent, hanem például dalszövegeket, de saját történeteket is, hiszen menet közben a kreatív és terápiás írás sokféle formáját használjuk. Az ezekben talált metaforákkal és szimbólumokkal dolgozva segítjük akár általános életvezetési kérdésekben, akár komolyabb elakadások idején is a résztvevőket.

HVG: Ezek szerint nem csak annyi történik, hogy a terapeuta levesz egy jó könyvet a polcról, felolvas valamit, aztán arról jót beszélgetnek?

B. J. : Az irodalomterápia ennél jóval komplexebb, hiszen

a mások által alkotott szövegeken túl a résztvevők írásai és élőben elhangzó történetei is részei a közös munkának.

Szintén fontos, hogy többnyire, bár nem kizárólag, csoportban dolgozunk, és ezekben a társas helyzetekben sokat számít az, ahogyan a tagok egymás után reflektálnak az adott szövegekre, illetve a többiek értelmezéseire, hozzászólásaira. Ennek nagyon komoly ereje van, hiszen a résztvevők sokszor ezáltal tudnak rátekinteni egy-egy fontos problémájukra, és nem jutnának el lényeges felismerésekhez, ha nem lennének mások is jelen.

HVG: Vannak, akik elsősorban a személyiséget fejlesztő „szelíd gyógymódnak” tartják a könyvek, szövegek általi gyógyítást. Milyen helyzetekben lehet várni segítséget az irodalomterápiától?

Egy Orbán-kormány nem érne meg négy évet sem Franciaországban

Egy Orbán-kormány nem érne meg négy évet sem Franciaországban

Jehan Paumero húszas évei elején, bordeaux-i bölcsészként jött Magyarországra 2003-ban, miután elfogadta egy pécsi gimnázium állásajánlatát. Előtte csak a Sziget miatt járt itt, de megígérte magának, hogy még visszatér – egy helyett végül több mint húsz évet maradt. Hogyan látja egy köztünk élő francia a magyarokat? Miért érzi itt szabadabbnak magát, mint otthon, és mi az, ami miatt közelebb érzi magához a magyar társadalmat? Mit gondolnak a franciák Magyarországról, és mit válaszol, ha nekiszegezik a kérdést, hogy milyen diktatúrában élni?