Felborult egy hajó csaknem 15 ezer élő juhhal a fedélzetén
A baleset a romániai Midia kikötőjében történt.
A baleset a romániai Midia kikötőjében történt.
MTI
MTI
hvg.hu
Romániában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben eldől, hogy Klaus Iohannis jelenlegi jobboldali államfő, vagy Viorica Dancila szociáldemokrata exminiszterelnök lesz-e Románia elnöke a következő öt évben.
MTI
Korábban publikált oknyomozó cikkek szerint Romániában bűnszervezetek irányítják az illegális fakivágásokat. A Netflix stábja egy készülő sorozatához a helyszínen több vágóképet is készített – aztán hirtelen szembetalálkoztak a valósággal.
hvg.hu
Egy elgázolt medve majdnem egy napig agonizált az út mellett, amíg elkábították és kilőtték.
MTI
A papírformát igazolva a hivatalban lévő Klaus Iohannis és a várakozásokra rácáfoló sikerrel a bukott szociáldemokrata kormányfő, Viorica Dancila jutott be a román elnökválasztás második fordulójába. Az RMDSZ taktikázott, az új jobboldali liberális erő pedig hoppon maradt, és Iohannist támogatja a döntőben.
Kelemen Hunor (RMDSZ) közel négy százalékos eredményt ért el az elnökválasztás első fordulójában.
MTI
Az előrejelzéseknek megfelelően a hivatalban lévő államfő, Klaus Iohannis nyerte meg a romániai elnökválasztás első fordulóját. Az exit-pollok szerint a második helyen Viorica Dancia volt kormányfő végzett a voksok 22 százalékával. A százalékos arányok minden bizonnyal változni fognak, mivel az első előrejelzésekben nem szerepelnek a külföldön leadott szavazatok. Az azonban biztosnak tűnik, hogy Iohannis és a szociáldemokrata politikus jutott be a november 24-ei második fordulóba.
hvg.hu
Külön törvénnyel készültek a választásra.
MTI
Délelőtt tíz óráig a hazai választási névjegyzékben szereplő 18 millió 217 ezer választópolgár 6,89 százaléka adta le voksát.
MTI
Helyi idő szerint vasárnap reggel hét órakor - magyar idő szerint 6-kor - kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol az ország csaknem 19 millió szavazópolgára államfőt választ a következő ötéves időszakra.
MTI
A Momentum elnöke szerint annak a kormánynak a nevében beszél a miniszter, amelyik orosz ügynököket engedett be az országba.
hvg.hu
Klaus Johannisnak, Románia elnökének presztízse nagyobb külföldön, mint odahaza, de így is mindenki biztosra veszi, hogy ő végez az első helyen az elnökválasztási küzdelem első fordulójában vasárnap.
Lengyel Miklós
Ursula von der Leyen mindeközben hivatalos felkérést küldött a brit miniszterelnöknek, hogy delegáljon egy vagy több brit uniós biztosjelöltet.
MTI
De a munkáért azért elkértek 100 ezer eurót.
hvg.hu
A hivatali esküt várhatóan még hétfőn leteszi az új kormány.
MTI
MTI
hvg.hu
Ahogy Románia befordul a november 10-i államfőválasztás célegyenesébe, csökken a különbség a jelöltek támogatása között. Az utóbbi napok nyertese a nem sokkal korábban leváltott Viorica Dancila ex-kormányfő, ám az élen még mindig a hivatalban lévő államfő, Klaus Johannis áll. Indul az RMDSZ-elnök Kelemen Hunor is, ő leginkább pártja programját kívánja ismertetni.
Csaknem 13 ezer újabb sertés elpusztításáról döntött pénteken a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA), miután afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki egy Arges és egy Olt megyei farmon - közölte a Mediafax hírügynökség.
MTI
Brüsszelben már három jelöltet tartottak alkalmatlannak, de jó eséllyel a héten már nem érkezik újabb név Bukarestből.
MTI
MTI
hvg.hu
A jövedéki adóval sikerült leszedniük a gépeket az égboltról.
hvg.hu