#sárgamellényesek






Az év, amikor a szegényeknek elegük lett a gazdagokból
 

Az év, amikor a szegényeknek elegük lett a gazdagokból

Egy évtizeddel a gazdasági válság kirobbanása után társadalmi cunamiként érte el az utcákat a növekvő jövedelmi és vagyoni különbségek miatt tüntetők hulláma. A magukat kisemmizetteknek érzők felháborodását a közgazdászok nem vitatják, azt azonban igen, hogy a kép annyira leegyszerűsített lenne, mint amilyet a baloldali ideológusok festettek.










Kevesen voltak a párizsi sárgamellényesek
 

Kevesen voltak a párizsi sárgamellényesek

A május elsejei összetűzések után szombaton a mozgalom novemberi indulása óta a legkevesebben vettek részt a jobb életkörülményekért tüntető sárgamellényesek franciaországi megmozdulásain.

MTI MTI

 

"A mesterséges intelligencia úgy megy át a középosztályon, mint az úthenger"

A középosztály esélyeiről, a tagjait fenyegető veszélyekről fejtette ki gondolatait a párizsi Le Figaro gazdasági fórumán egy jövőkutató. Laurent Alexandre szerint a felgyorsult informatikai forradalom és a globalizáció végzetesen meggyengítette a középosztályt, melyre pedig a fejlett államok többségében a politikai rendszer stabilitását alapozták.

Lengyel Miklós Lengyel Miklós



Huszadszor vonultak utcára a sárgamellényesek
 

Huszadszor vonultak utcára a sárgamellényesek

A francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen ötödik hónapja tiltakozó sárgamellényes tüntetők huszadik alkalommal vonultak utcára szombaton a francia városokban, nagyobb társadalmi igazságosságot követelve, jóllehet az elmúlt hetek erőszakos megmozdulásai miatt a hatóságok a városközpontokban betiltották a gyülekezéseket.

MTI MTI