Hidvéghi elutasította a magyar sajtószabadsággal kapcsolatos EP-bírálatokat
A képviselő nem ért egyet azzal a bizottsággal, amelynek az alelnöke szeretne lenni.
A képviselő nem ért egyet azzal a bizottsággal, amelynek az alelnöke szeretne lenni.
MTI
Horváth Csaba esete mutatja, hogy mi a különbség. Az ellenzék számára van határ, és rá lehet kényszeríteni, hogy visszakozzon.
A Szabad Pécs pályázni fog városi forrásra, de nem lesz önkormányzati sajtó – írja Babos Attila a helyi kritikus sajtó előtt álló kihívásokról. Az újságíró az ellenzék médiaépítési elképzeléseit viszont nem tartja jó iránynak.
Babos Attila
Puzsér Róbert szerint a Lokál miatti hiszti egyetlen érdemleges vonása ez.
hvg.hu
A Nemzetközi Sajtó Intézet és a 19. cikkely nevű szervezet intézkedett.
hvg.hu
A közmédia és a Hír TV egykori műsorvezetője hétfőtől az ATV-n vezet műsort a csatorna reggeli műsorában, az ATV Startban. Szöllősi Györgyivel a reggeli és az esti műsorok közti különbségről, a garanciákról és a közmédia előtti tüntetésekről is beszélgettünk. Ez utóbbiról azt mondta, ha az emberek úgy érzik, hogy valami nincs rendben, helyénvaló a tüntetés.
Tóth Richárd
Lehetetlen spontán interjút készíteni a politikusokkal a Parlamentben, miután Kövér László tovább szigorította az újságírók mozgását a Házban.
Pálmai Erika
Egyes kormánypárti képviselőknek régóta csípte a szemét, hogy a nem kormánypárti orgánumok munkatársai nem átallnak kérdéseket feltenni nekik a parlamentben. Most megvalósult az álmuk: az újságírók a lábukat sem tehetik a vörös szőnyegre.
hvg.hu
A médiumok azt szeretnék, hogy informátoraik mentességet kapjanak a nemzetbiztonsági törvény alól.
hvg.hu
Követeli, hogy ne korlátozzák az újságírók jogait a parlamentben.
hvg.hu
Visszafogottan vagy sehogy sem számolt be a kormánypárti nyomtatott sajtó az önkormányzati választás eredményeiről.
hvg.hu
Túl sokszor szerepelt a kiadványban Sára Botond polgármester, az alpolgármester és képviselők, az ellenzékről viszont szó sem esett.
hvg.hu
A magyar külügyminiszter a washingtoni NPR-nek adott rövid interjút, melyben a hazai sajtó helyzetére is kitért.
hvg.hu
Kovács Zoltán üdvözölte a rádió elindulását.
hvg.hu
A rendszerváltás kiemelkedő alakja, az SZDSZ egyik alapítója elmondta, szerinte mihez lehet kezdeni a kormány adta rezsiutalványokkal.
hvg.hu
Az ellenzék szerint még a kommunista időkben is jobb volt a helyzet.
Lengyel Miklós
Két brit kormányfő is érintett lehet abban, hogy Szaúd-Arábia egy orosz oligarcha segítségével akarja felvásárolni a brit sajtó egy részét.
Lengyel Miklós
Csak ártott a KESMA, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozása, állítja egy Európai Bizottság megbízásából dolgozó intézet.
hvg.hu
A sajtókamara fenyegetése nem szűnt meg. Védekezni kellene.