Simone Biles visszatér
A négyszeres olimpiai bajnok a tokiói olimpia óta nem versenyzett, hogy a mentális egészségére koncentráljon.
A négyszeres olimpiai bajnok a tokiói olimpia óta nem versenyzett, hogy a mentális egészségére koncentráljon.
Kész katasztrófának nevezte az alkotást, amelyen 15 híres játékos sétál lefelé egy lépcsőn, az előtérben két olyan teniszezővel, aki még soha nem nyert Wimbledonban.
A sportoló úgy fogalmazott, hogy eddig is sokat tűrtek el a szövetségnek, amely most nem fizetett be utána egy nevezési díjat.
Szoboszlai szerződése viszont rendkívül bonyolult, egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy a Liverpool le is tudja őt igazolni.
A Nemzetközi Vitorlásszövetség döntésén múlik, ott lehet-e Vadnai Jonatán és Érdi Mária a jövő évi párizsi olimpia tesztversenyén.
Először 2017-ben volt szó az intézményről, azóta már elkaszálták és újra elővették a létesítését.
És az megvan, amikor a honvédelmi miniszter és a honvédelmi árnyékminiszter a miniszterelnök kedvenc újságja miatt csörtézik?
A BL-győztes Manchester City csapatkapitányát ingyen szerezte meg a spanyol bajnok.
Az utolsó gerinc jelentette a nagy akadályt: nem volt rajta stabil hó, félő volt, hogy leszakad alattuk.
A labdaszedők munkája előtt tisztelegtek.
A hvg.hu-nak már tavaly utalt arra, hogy az első nagy sikerű felvétel után újabb aktfotókkal jelentkezik majd.
A 20 éves spanyol játékos vasárnap a londoni Queen's Clubban diadalmaskodott, s az ezért kapott ötszáz ponttal ismét a 23-szoros Grand Slam-győztes Djokovic elé került.
1997 után most először mérkőzhettek éremért a magyarok. 82-68-ra kaptak ki a franciáktól.
Sokáig emlegetni fogják azt a gátfutó-produkciót, amit egy belga versenyző mutatott be az Európa Játékokon Krakkóban. A kalapácsvető nemzeti bajnok csapattársa helyett ugrott be a futamba, és becsülettel végig is küzdötte.
1987-ben Kesjár lehetett az első magyar állampolgár, aki beülhetett egy Forma–1-es autóba. A Hungaroringen mehetett három próbakört egy Zakspeed-Yamahával. 1988. június 24-én halálos balesetet szenvedett edzés közben, Németországban.
A magyar kajak-kenu válogatott egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett a szombati 500 méteres egyes döntőkben a krakkói Európa Játékokon.
A magyar válogatott játékos az M1 Nemzeti Sporthíradónak csütörtökön – a Barcelonával szemben kedden elveszített bajnoki döntőt követően – elmondta, kettő plusz egy évre szóló szerződése van a fővárosiaknál, és a Real dönti el, hogy él-e az opciós jogával, azóta azonban kiderült, hogy nem élnek vele.
Európa vezető emberi jogi felügyelőszervezete az orosz és belarusz sportolók teljes kitiltását követeli a 2024-es olimpiáról, „mindaddig, amíg Oroszország agresszív háborúja” folytatódik Ukrajnában.
Nego Loic távozik az OTP Bank Ligában tizedik helyen zárt Mol Fehérvár FC-ből, és a Le Havre együttesében folytatja pályafutását.