Fekete hétvége: 9 halott a magyar utakon
A rendőrök az elmúlt 48 órában 109 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök az elmúlt 48 órában 109 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
2011-ben 3,25 milllió érvényes nyilatkozat érkezett be a NAV-oz, a felajánlott összeg 15,9 milliárd forintot tett ki. A következő évben 3,37 millió nyilatkozat volt, a ténylegesen felajánlott 1 százalékok összege azonban 12,5 milliárd forintra csökkent.
A férfinépesség fele, a nők harmada nikotinfüggő az országban. Ám míg a férfiak közül egyre többen leszoknak a cigiről, a nőknél ugyanez nem mondható el.
Évente egy kisváros lakosságával végez a dohányzás Magyarországon, 13 év alatt pedig 275 ezer ember halt bele. A férfiak esetében a statisztika javulást mutat, a nők esetében azonban romlott a helyzet.
Több mint 20 éve nem látott foglalkoztatottság, 2008 óta nem látott alacsony munkanélküliségi ráta. A számok alapján úgy tűnik, a magyar munkaerőpiac kezd magára találni a válság után, sőt fordulat történt – legalábbis a kormány értelmezése szerint. Ez azonban csak a nagyon törékeny látszat. A komoly növekmény mögött ugyanis jószerivel semmilyen reálfolyamat nincs, a kedvezőnek látszó számok mögött csaknem kizárólag a hihetetlen mértékben felfutó közmunka, és a magyarok exodus-szerű külföldi munkavállalása áll – valós gazdasági okok viszont nem. Sőt, a foglalkoztatottak számának növekedése könnyen megállhat, emellett pedig az ukrán válság is bekavarhat a jelenleg nagyon kedvezőnek látszó állapotba.
Elég volt rá 8 év, hogy az USA-ban az 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyerekek száma 21, a 2-es típusúban szenvedőké pedig 30 százalékkal nőjön. A kutatók egyelőre még csak nem is találgatják az okokat.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint a magyar háztartások medián jövedelme 4700 eurót tett ki 2012-ben. Ennél alacsonyabb mutatót csak négy másik uniós tagállam háztartásai tudtak felmutatni.
Csütörtökön publikálta az EU statisztikai hivatala, az Eurostat az egyes tagállamaira lebontott óránkénti munkaerőköltségre vonatkozó 2013-as adatait. A magyarok a lista végén találhatóak, ami egyfelől jó, mivel versenyképesekek a magyar bérek, másfelől pedig rossz, mivel igen vékony borítékot visznek haza hó végén a magyar munkavállalók.
Hova tűnt Hoffmann Rózsa, melyik miniszter kapott szájzárat? Miért viszi a hátán Orbán és Kövér a kampányt? Kit pörgetett be a legjobban a választás? A kormány és a Fidesz kampánya számokban.
A válság előtti évekhez, 2006-2007-hez képest közel kétszer annyian vannak azok Magyarországon, akik úgy érzik, élelemre sincs elég pénzük. Az OECD felmérése szerint 2011-2012-ben a magyarok 30 százaléka tartozott ide. 2006-2007-ben ez az arány még 17 százalék volt.
A Jobbik Magyarország Mozgalom szerint valóságot tükröző munkanélküliségi statisztikai számításra van szükség a jelenlegi "önámítás" helyett.
Minden bizonnyal Valentin-nap alkalmából a német szövetségi statisztikai hivatal "rózsás" adattal kedveskedik az e napot ünneplőknek. Az ország évente 1,2 milliárd rózsát importál, a mennyiség 70 százalékát a környező államokból szerzik be.
Júliusban 18439 rab töltötte börtönbüntetését Magyarországon. A rekordszám ellenére a börtönbeli atrocitások száma csökkent.
Az európai államokban átlagban a férfiak az autóvezetők 55 százalékát, a nők 45 százalékát teszik ki. A férfiakra esik azonban a közlekedési szabályok megsértéséért kiszabott büntetőpontok 83,1 százaléka, míg a nőkre csak 16,9 százalék.
Évek óta a Firefox számított hazánkban a legnépszerűbb böngészőnek, de most már új győztese van a magyar versengésnek. A hatalomátvétel csak idő kérdése volt.
254 törvényt hoztak tavaly, ez rekord a rendszerváltás utáni időszakban. Navracsics pedig az abszolút rekorder, 41 javaslatával. Mindössze két ellenzéki törvényjavaslatot fogadott el a parlament.
Tavaly júliusban állították fel a Kormányzati Eseménykezelő Központot. Az első negyedévben 200 incidensbejelentés érkezett hozzájuk, de ezek között egy sem volt kritikus.
Csaknem 20 százalékkal csökkent a gyilkosságok száma az Egyesült Államok nagyvárosaiban az elmúlt évben a legfrissebb statisztikai adatok szerint.
A legmakacsabb tévhiteink egyike, hogy a karácsonyi ünnepekkor megugrik az öngyilkosok száma. A média évről évre feleleveníti ezt a mítoszt, holott az adatok soha nem támasztották alá, sőt az ellenkezőjét bizonyítják: az ünnepek feldobják az embereket, visszaesik az öngyilkosságok száma. Magyarországon egyébként is hosszú ideje javulnak a statisztikák, bizonyítottan nem vagyunk öngyilkos nemzet, még ha nemzetközi összehasonlításban továbbra sem állunk jól. Viszont a szomorú jelenséget számos rejtély lengi körül.
Októberben az egy évvel ezelőttihez képest 26,7 százalékkal több új autót adtak el. Az év első tíz hónapjában 46 174 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 6,5 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.