Szokatlan titkolózás övezi a legfrissebb színházi statisztikákat. Ami biztos: a nézőszámok – részben az egyre népszerűbb stadion-előadásoknak köszönhetően – tovább nőttek.
A tavalyi év sorozatban már a negyedik olyan volt, amikor egyre-másra dőltek meg a korábbi színházi rekordok. A színjátszó helyek száma például 10 százalékkal, 356-ra nőtt, amit azonban érdemes némi fenntartással kezelni. A statisztikában mutatkozó impozáns növekedés részben ugyanis annak tulajdonítható, hogy amióta a társulatok előtt megnyílt a lehetőség a most megszűnő/átalakuló tao-támogatások elnyerésére, a különböző szervezeti formákban (állami fenntartású, alapítványi, egyesületi) működő, előadó-művészettel foglalkozó műhelyeknek elemi érdekük volt, hogy magukat, illetve előadásaikat a szaktárcánál regisztráltassák. (Nyílt titok ugyanakkor, hogy akadtak olyan előadások, amelyek csak papíron létezntek, mert így több támogatást lehetett elnyerni.)
A jogszabályi és támogatási környezetből fakadóan a legkülönfélébb teátrumok kerültek azonos kalapba. Az önálló „kőszínházak” mellett – ezek száma tavaly kettővel még csökkent is (173-ra) – megjelentek például alkalmi, produkciós színházak (amelyeknek van ugyan saját társulatuk, ám nincs előadásra alkalmas épületük), és úgynevezett befogadó színházak (amelyeknek van játszóhelyük, viszont nincs társulatuk). A teátrumok számai már csak ezen sajátosságok miatt sem mindig vethetők össze – nem is beszélve az előadások művészi színvonaláról. A nézőszám nagyban függ a helyi adottságoktól, legfőképp a befogadóképességtől.
A szűk keresztmetszetre adott válaszként született meg az a – mostanra elterjedtté, sőt divattá vált – megoldás, hogy egyes előadásokat valamilyen nagy befogadóképességű külső helyszínre, stadionba, szabad térre exportálnak a szervezők. Így persze már néhány fellépéssel is többezres nézőszámot lehet összehozni. A Papp László Sportarénában például tavaly szeptemberben mutatták be Alföldi Róbert rendezésében a Hegedűs a háztetőnt, amely – bár a vidéki turnékkal együtt is csak tíz előadást tartottak belőle – az összesített nézőszám alapján (több mint 33 ezren látták) mindjárt be is verekedte magát a legtöbb nézőt vonzó előadások top tízes mezőnyébe (lásd táblázatunkat).
Ha vannak is a számok értelmezését árnyaló körülmények, az egyértelmű, hogy az évek óta tartó színházi konjunktúra tavaly is folytatódott. 2017-ben összesen 32 ezer színházi előadást tartottak Magyarországon, háromezerrel többet, mint egy évvel korábban, és másfélszer annyit, mint 2010-ben. A produkcióknak több mint 8 millió nézőjük volt, szemben az egy évvel korábbi 7,1 millióval. Mindez olyan körülmények között, hogy a színházigazgatók már tavaly is arra panaszkodtak – vagy inkább dicsekedtek vele –, hogy képtelenek annyi produkciót színpadra állítani, amennyit a nézői igények indokolnának. „Ha éjjel-nappal csak a négy legsikeresebb darabunkat játszanánk, akkor is megtelne a nézőtér, de a szűk repertoár hosszabb távon megbosszulná magát” – fogalmaztak például a budapesti Madáchnál.
A közönségigények változására utal az is, hogy a legtöbb teátrum felhagyott azzal a korábbi stratégiával, hogy szinte kifulladásig játszanak egy-egy sikerdarabot. Inkább – akár még a nyerő széria közepén – leveszik a műsorról a produkciót. A frissítések gyakoribbá válására utal, hogy míg a kétezres évek elején már-már egyhangúvá vált a nézői rekordokról készült top 10-es lista (rajta olyanokkal, mint a Jézus Krisztus szupersztár, a Macskák, A padlás, a Rómeó és Júlia, A diótörő vagy A dzsungel könyve), 2017-ben már a legtöbb látogatót vonzó darabnak több mint a fele vadonatúj produkció volt.
A tavalyi győztes, A Pál utcai fiúk (amit a Vígszínház 2016 végén állított színpadra) a 106 ezres nézettségével olyan rekordot állított fel, ami még az „örökranglistán” – a HVG 2005 óta készülő rangsorai alapján – is abszolút első helynek számít. Ez persze nem csak Molnár Ferenc klasszikussá vált regényének köszönhető: a könyv musicalváltozatát jegyző Dés László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián-trió neve is garancia lehetett a sikerre. Hasonlóan közönségvonzó „brand” Alföldi Róbert is. Nem csak az általa rendezett Hegedűs a háztetőn és a Szombathelyen játszott A salemi boszorkányok futott nagy sikerrel. Szinte tutira ment a Centrál is, amikor a kormányzati támadások célkeresztjébe került színész-rendező főszereplésével műsorára tűzte a My Fair Ladyt (amelyre közel 35 ezren váltottak jegyet).
A nézőkért folyó verseny éleződését jelzi, hogy míg 2016-ban már 24 ezres jegyeladással is be lehetett kerülni a top 10-be, tavaly ehhez már legalább 33 ezer fizető nézőre volt szükség. Immár hagyomány, hogy a legtöbben a musical és az operett műfajába tartozó előadásokra kíváncsiak. A tavalyi színházlátogatók 28 százaléka ilyen zenés darabokra váltott jegyet (miközben a bemutatott színházi produkcióknak ennél kevesebb, 19 százaléka tartozott ebbe a műfajba). A változások sebességét jelzi ugyanakkor, hogy például az összetettben egy évvel korábban még dobogós Billy Elliot musical tavaly a 19. helyre csúszott vissza. Igaz, így is több mint 25 ezer néző váltott rá jegyet (egy évvel korábban 42 ezer). A balettos kisfiú történetét feldolgozó, a Magyar Idők által a kultúrkampf jegyében nemrég megtámadott darab esetében így kezére játszott Ókovács Szilveszter Operaház-igazgatónak, hogy az érdeklődés visszaesésével indokolhatta az előadások megritkítását.
A színműveknél nehezebb volt, de nem lehetetlen a nagy sikerrel futó musicalekéhez hasonló nézőszám elérése. A Madách Színház Szerelmes Shakespeare-je például (35 ezer nézővel) az összesített mezőny nyolcadik helyén végzett. A színmű kategória másik két dobogós helyén egy klasszikus, illetve egy kortárs darab áll: a Szentivánéji álomra 27 ezer néző váltott jegyet a Vígszínházba, a Házassági leckék középhaladóknak című „tanfolyamon” 23 ezren vettek részt a Centrálban. Ennél valamivel alacsonyabb nézettséggel lett a komédia, bohózat műfajának győztese a Thália Színház A férfiagy, avagy nincs itt valami ellentmondás? című produkciója (22 ezer néző). Amit – fej fej mellett – ugyancsak egy-egy tháliás, illetve centrálos komédia követett. A Boeing, boeinget és a Ma este megbukunk darabot 16-16 ezer néző látta. Ezt a nézőszámot A bajnok című előadásával már a Pintér Béla és Társulata is megközelítette.
A színházak többsége, amellett hogy bemutatót bemutatóra halmozott (az 1345 tavalyi bemutató egyharmada ősbemutató volt), igyekezett változatos mixet kínálni. A repertoárban szinte minden megtalálható a klasszikusoktól a kortárs darabokig. Utóbbiak azonban a legritkább esetben voltak valamilyen aktuális társadalmi jelenségeket boncolgató művek, sokkal inkább könnyed szórakozást ígérő modern darabok. Például a mozikban korábban nagy sikerrel játszott filmek színpadi változatai. Ilyen volt a Thália Alul semmi vagy a Veszprémi Petőfi Színház Holt költők társasága című sikerdarabja.
Összességében a leglátogatottabb színház tavaly is az Opera/Erkel kombó volt, amely annak ellenére megközelítette az 510 ezres látogatószámot, hogy a felújítások miatt az Andrássy úti dalszínház már csak fél gőzzel üzemelt. Az Operettszínház stabilan hozta azt a háromszázezres nézőszámot (tavaly 370 ezer jegyvásárló), amit a nemrég kiírt direktori pályázat szerint az új igazgatónak is teljesítenie kell. A dobogó harmadik fokán álló, Szirtes Tamás vezette Madách 2014 óta több mint 50 ezerrel növelte a nézőszámát (328 ezerre). Akárcsak a Vígszínház (278 ezer), amelyik kétszer annyi nézőt vonzott, mint a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház. Ráadásul „fiókszínházával”, a Pestivel együtt Eszenyi Enikő társulatára tavaly több mint 400 ezren voltak kíváncsiak. A Jordán Tamás alapította és vezette szombathelyi Weöres Sándor Színház ugyanakkor külön rekordot állított fel azzal, hogy a nulláról indulva tíz év alatt elérte a 64 ezres látogatottságot. Utóbbi teljesítményt a színikritikusok pár hete különdíjjal ismerték el.
Súlyos következményekkel jár és meglepő fordulatokat hozhat az a tulajdonosi összetétel, amely a kormány döntése alapján kialakul a magyar védelmi ipar meghatározó vállalatainál.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
