Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szavazók 55 százaléka azt szeretné, ha a belvárostól délre eső helyszínen épülne fel a Szentendrét Szigetmonostorral összekötő gyalogos-kerékpáros híd.
Nem támogatták a szentendreiek azokat a kormány által preferált terveket, amelyek értelmében településük belvárosában épült volna kerékpáros híd. A Rév utcai, illetve a Pásztor rév vonalában kijelölt helyszín helyett a hétfő este lezárult véleménynyilvánító szavazáson a többség arra voksolt, hogy a híd, amely az EuroVelo 6 transzeurópai kerékpárút részeként épülne meg,
a belvárostól délre kerüljön. Az önkormányzat szerint a kerékpáros forgalom így elkerüli majd a Duna-korzót, amit a híd levezetéséhez kapcsolódó nemzetközi kerékpárút nem vág majd el a folyótól.
A voksoláson összesen 2622 szentendrei vett részt, közülük 1445 (55,11%) a déli helyszínre mondott igent. A Rév utcai helyszínt 519-en, a Pásztor révit pedig 169-en támogatták. A negyedik lehetőségre, arra, hogy a híd a Határcsárdához kerüljön, 209-en szavaztak (pdf).
Az önkormányzat közleménye (pdf) szerint az eredmény nem meglepő.
Jelezték, hogy a szentendreiek annak tudatában hozták meg a döntésüket, hogy ismert volt: a belvárostól délre eső hídhelyszínnek a szakhatósági engedélyeztetési eljárása már nem fér bele az eddig is csúszásban lévő projekt tervezett kivitelezési határidejébe.
Ahogy korábban megírtuk, a gyalogos-kerékpáros híd a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, uniós támogatásból épülne meg, a tervezett belvárosi helyszínnel azonban nem értett egyet a település új vezetése. A projekt emellett meg is csúszott, ezért a kormány szerette volna meggyorsítani a kivitelezést, nehogy a forrás elvesszen. Ám a belvárosba tervezett átkelőnek sincsen jelenleg érvényes szakhatósági engedélye, azt ugyan is a környezetvédelmi hatóság október végi másodfokú határozatában elutasította. A hidak engedélyeztetése azért különösen nehéz, mert a Szentendrei-szigeten fekszik Budapest védettség alatt álló ivóvízbázisa.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.