Hatalmas előrelépést hozhat az iPhone 17 Pro
8 helyett 12 GB RAM kerülhet az Apple következő csúcsmobiljaiba, és ennek hátterében új funkciók állhatnak.
8 helyett 12 GB RAM kerülhet az Apple következő csúcsmobiljaiba, és ennek hátterében új funkciók állhatnak.
HVG
Szinte még fel sem ocsúdott a sokkból a Nyugat azok után, hogy a kínai DeepSeek bemutatta a saját mesterséges intelligenciáját, az R1-et, a vállalat már a következő modell kiadására készül.
HVG
Scott Kelly és testvére, Mark Kelly szerint ha Elon Musk végre összeszedné a bátorságát, hogy beüljön egy űrhajóba, megbeszélhetnék a dolgaikat a világűrben.
HVG
Bizarr hiba ütötte fel a fejét az Instagramon: a platform elkezdte elárasztani a felhasználókat olyan Reels-videókkal, melyeket általában okkal nem emel ki a platform algoritmusa.
HVG
Ha gyanúsan olcsó egy termék, nem biztos, hogy jó ötlet azonnal lecsapni rá: lehet, hogy a tudta nélkül egy ismétlődő előfizetést is jóváhagyott, így rendszeresen megterhelhetik a számláját.
HVG
A lengyel űrügynökség szerint a Falcon 9-es további darabjai egy körülbelül száz kilométeres széles sávban bukkanhatnak még fel.
MTI
Megtalálása után szinte azonnal meg is született a rendőri jelentés: a 26 éves egykori OpenAI-alkalmazott öngyilkos lett. Azonban az a tény, hogy komoly vádakkal illette egykori cégét, elhintette a kétely magvait. A San Franciscó-i rendőrség időközben lezárta a nyomozást.
HVG
Amerikai mérnökök olyan rendszert fejlesztettek, amely segítségével többféle terepen is képes fekvő helyzetből felállni a Unitree G1 nevű robotja.
HVG
A kínai cég közlése szerint a nyílt forráskódú generatív mesterséges intelligenciákat bárki letöltheti és szabadon módosíthatja.
HVG
A Mistral szemben az amerikai ChatGPT-vel és a kínai DeepSeekkel: miért érdemes az európai mesterségesintelligencia-asszisztenssel próbát tenni?
Koreai kutatóknak a világon elsőként sikerült elérniük, hogy a gázerőmű működése során keletkező gőzzel elektromos áramot tudjanak termelni. De nem ez az egyetlen nagy durranás.
HVG
Az Apple közölte, szoftveres hiba miatt fordulhatott elő az, hogy aki az iPhone-jának a „rasszista” szót diktálta le, annál a rendszer a „Trump” szót ajánlotta alternatívaként.
HVG
Az Adobe kiadta a Photoshop iPhone-os verzióját, és ehhez egy új előfizetői csomagot is bevezetett. A cég ígérete szerint hamarosan az androidos eszközökre is elérhető lesz a képszerkesztő.
HVG
Úgy tűnik, Észak-Koreában is felfigyeltek az OpenAI MI-chatbotjára – de természetesen nem a nyílt világhálóhoz hozzáférni képtelen lakosság, hanem különböző hackercsoportok kezdték el használni a ChatGPT-t.
HVG
1,5 TB méretű adatcsomag kezdett terjedni, tele különböző felhasználói fiókok adataival. Van azonban egy oldal, ahol ellenőrizheti, érintett-e.
HVG
Már az olcsóbb előfizetési csomaggal is használható a ChatGPT mélyelemző funkciója, igaz, van egy megkötés.
HVG
Változtat a YouTube, hamarosan már nem lehet majd kulcspillanatokat kettévágni reklámblokkokkal.
HVG
Bemutatták annak a hídnak a látványtervét, amit 2028-ban adhatnak át a forgalomnak az amerikai Maryland államban.
HVG
A Sigma BF egy tükör nélküli fényképezőgép, ami belső SSD-re menti a rögzített pillanatokat.
HVG
Néhány okostelefon már most is hét éven át kap frissítéseket, de mostantól ennél hosszabb támogatási idő mellett is dönthetnek a gyártók.
HVG