Tokió 2020
Sosem volt még ilyen olimpia, mint a tokiói - egy évet csúszott, szigorú járványügyi szabályok mellett, nézők nélkül, állandó fenyegetettség mellett zajlott. De lezajlott, és így is jó volt. És így is megvoltak a felemelő vagy drámai pillanatai, így is akadtak hősök, ünnepeltünk legendákat és fedeztünk fel új csillagokat. A hvg.hu cikksorozatában mindezeket megtalálja.
Nemrégiben lemondott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége – írja a Nemzeti Sport vasárnap. A Kulcsár Krisztián vezette testület ezzel az elhalasztott tokiói olimpia okozta zavaros helyzet megoldását szeretné egyszerűbbé tenni a lap szerint. A szervezet jelenleg még érvényben lévő alapszabálya ugyanis úgy rendelkezik, „a Nyári Olimpiai Játékok befejezését követő 90 napon belül, de legkésőbb a tárgyév december 31-ig tisztújító közgyűlést tart”, azaz nem számol olyan kivételes esettel, mint a mostani.
A MOB elnökségének tagjai közös elhatározással hozták meg azt a döntést, hogy lemondanak, mert a jelenlegi körülmények között ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak
– tolmácsolta a testület álláspontját Szabó András kommunikációs vezető. Hozzátette, azért nem később tartják a tisztújítást, hogy a következő elnökségnek minél több ideje maradjon felkészülni.
A június 20-i közgyűlés után az új elnök és elnökség olyan helyzetben találja magát, amire korábban még sohasem volt példa: a testület négyéves ciklusa alatt az egy téli mellett két nyári olimpiát is rendeznek – feltéve, hogy a világjárvány jövőre nem sodorja el végérvényesen a tokiói játékokat.
Az elnöki posztra, illetve az elnökségi tagságra június 10-ig lehet pályázni.