„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A volt csúcsminiszter elnökjelölt lesz a Magyar Teniszszövetség hétfői tisztújításán. Az alelnöki tisztségre is felkért valakit.
Lázár János országgyűlési képviselő, korábbi kancelláriaminiszter megerősítette a Nemzeti Sportnak, hogy elnökjelölt lesz a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) hétfői tisztújító közgyűlésén.
Lázár jelölése a lap szerint pénteken hivatalosan is megtörtént, a kérésére Markovits László, a Vasas elnöke, korábbi válogatott, magyar bajnok teniszező az alelnöki tisztségre pályázik.
A képviselő teniszszövetségi ambícióiról korábban is felröppentek hírek. Az MTSZ június 12-i közgyűlése előtt is a lehetséges jelöltek között volt, de a tisztújítást a járványügyi korlátozásokra hivatkozva mondták le.
A szövetség komoly problémákkal küzd, a májusban lemondott elnök Szűcs Lajos, fideszes országgyűlési képviselő szerint 3,5 milliárd forintos állami forrásra lenne szükségük az életben maradáshoz.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.