Ellehetetlenítené a nemváltás lehetőségét a kormány
Bevezetnék a születési nem fogalmát.
Törvénnyel helyeznének hatályon kívül egy szabályosan elfogadott önkormányzati rendeletet.
Szerintük az Országgyűlés akadályoztatása esetén határozatait elektronikus kommunikációs eszköz alkalmazásával is meg tudja hozni.
Ha ezt elfogadják, azzal az országgyűlés jóváhagyja az eddigi kormányrendeleteket, és felhatalmazza a kormányt a veszélyhelyzet meghosszabbítására, de ezt vissza is vonhatja.
Az unió döntéshozói az okoseszközökre is kiterjesztenék azt a szabályozást, amellyel tartósabb, könnyebben javítható készülékek forgalmazására szeretnék rávenni a gyártókat.
hvg.hu
Bénáztak egy sort a fideszes győri polgármester kedvéért hozott törvénynél.
Noha az Igazságügyi Minisztérium javaslata szerint továbbra is feltételesen szabadlábra kerülhetnek azok, akik emberölési kísérletért ülnek, sokkal szigorúbb lesz esetükben az eljárás. A gyámügyet viszont kötelező lesz értesíteni az elítélt szabadulása előtt.
Pálmai Erika
Pálmai Erika
Windisch Judit
Simán megszavazták a megállapodást. A törvényjavaslat ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül.
MTI
Szerinte a rezsim minden kritikus hangot el akar némítani.
hvg.hu
Az amerikai szenátus helyi idő szerint kedden este egyhangúlag megszavazta a tiltakozókat támogató és egyben Kínát az erőszak veszélyeire figyelmeztető törvényjavaslatot.
MTI
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megszólalt az alternatív tantervek alapján tartott oktatást is szabályozó törvényjavaslattal kapcsolatban. Szerintük nem szűnnek meg a Waldorf-iskolák, épp ellenkezőleg, még nagyobb mozgásteret is kapnak.
hvg.hu
2020 február végétől az alapvető jogok biztosa vizsgálja ki a rendőrséggel szembeni panaszokat – ezt tartalmazza egy új törvényjavaslat, amely egyúttal megszünteti a Független Rendészeti Panasztestületet. Az előterjesztő Gulyás Gergely miniszter indoklást nem adott.
A jobbikos Steinmetz Ádám a Borkai-ügy nyomán nyújtott be törvényjavaslatot.
hvg.hu
De csak addig, amíg az elnök kérésére át nem gondolják az erről szóló törvényjavaslatot.
hvg.hu
A pártpolitikától visszavonult egykori Jobbik-elnök újra részt vesz a törvényalkotásban.
hvg.hu
„A Magyar Országgyűlés, látva a klímaváltozás és az ökológiai válság egyre súlyosbodó jeleit Magyarországon és az egész világon, kihirdeti a klímavészhelyzetet” – áll a Párbeszéd politikusának, Tordai Bencének a most benyújtott törvényjavaslatában.
T. R.
Az ATV munkatársa kapta el pár kérdésre a miniszterelnököt a parlamenti folyosón. MTA-s kérdésre is válaszolt.
hvg.hu
Nemzetgazdasági hátrányt hozhat, ha kiderül, mennyiért csábítana ide cégeket a kormány, ezért akár öt évre is titkosítaná az ilyen adatokat egy új törvényjavaslat szerint a kormány.
Kedd este 10 körül meg is jelent a parlament honlapján a vonatkozó dokumentum.
hvg.hu
A tüntetések sem tudták megállítani a folyamatot, szeptember 1-i hatállyal kikerül a kutatóhálózat a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA).
hvg.hu