Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Ingyenesen kellene átengedni a meghatározott közterületeket az augusztus 20-i ünnep szervezőjének.
A Parlament törvényalkotási bizottsága azt javasolja, hogy az augusztus 20-i ünnep alkalmából az állam mellett a fővárosnak, illetve az érintett kerületi önkormányzatoknak is ingyenesen kell átengedniük augusztus 15. és 25. között a javaslatban meghatározott közterületeket az állami ünnep szervezője számára – vette észre az mfor.hu.
A lap emlékeztetett, hogy törvényjavaslat már eddig is nagy vitákat váltott ki, egyebek mellett az önkormányzati jogkörök csorbítása miatt, a veszélyhelyzetre hivatkozással. De ugyanebben a csomagban kapott helyet a városligeti beruházás folytatásának biztosítása (az egyértelmű fővárosi önkormányzati akarat ellenére), valamint a színházak felügyeleti rendszerének módosítása.
A javaslat még április elején került a Parlament elé, időközben azonban a törvényalkotási bizottság elkészítette a saját módosító indítványait.
A felsorolásban ezek a közterületek szerepelnek:
A dokumentum további, a tulajdonjog korlátozását jelentő szabályt is előkészít, amikor előírnák, hogy a közterület tulajdonosa csak az állami ünnep szervezője felé tett előzetes értesítés alapján és előzetes egyetértő nyilatkozatával engedélyezheti a terület használatát más célokra ebben az időszakban.
Vagyis az ingyenes használat törvénybe foglalása mellett az egyéb hasznosítást is a szervező engedélyéhez kötnék, a nyár egy, a köztéri rendezvények - egyáltalán, a közterület hasznosítása - szempontjából meghatározó szakaszában.
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője, Guller Zoltán szerint egyébként Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogják megrendezni idén Budapesten.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.