#történelem



Bevettük a Felvidéket 55 évvel ezelőtt... – Csehszlovákia 1968-as megszállása a magyarokról is szólt
 

Bevettük a Felvidéket 55 évvel ezelőtt... – Csehszlovákia 1968-as megszállása a magyarokról is szólt

55 évvel ezelőtt, 1968. augusztus 21-én 0 órakor kétszázezres haderő vonult be Csehszlovákiába, amely azután félmilliósra nőtt. A katonák 2%-át Magyarország adta. 1938 után ismét magyar katonák szállták meg a Felvidéket. Csehszlovákia után Magyarország kerül sorra – ezt mondta Walter Ulbricht, a kommunista Németország führere 1968 júliusában, amikor a szovjet blokk pártvezetői összegyűltek Varsóban, hogy figyelmeztető levelet küldjenek Prágába. Két héttel később Georgij Zsukov, a Szovjetunió marsallja is odavetette a vonakodó Kádárnak: „Azért félnek a magyarok, mert tudja Kádár, hogy ők kerülnek sorra.”

Révész Sándor Révész Sándor



Budapesti fura szerzetek: Sértő Kálmán, a magyar Villon, aki a nyilasok háziköltőjeként végezte
 

Budapesti fura szerzetek: Sértő Kálmán, a magyar Villon, aki a nyilasok háziköltőjeként végezte

A népi mozgalom ígéretes parasztpoétát látott benne, támogatói között ott volt Féja Géza, Illyés Gyula, de az urbánus mecénás Hatvany báró is pártfogolta, ám ünnepelt költő csak a nyilasok között lehetett. Sértő Kálmán meg leginkább dicsőségre vágyott, ami azonban kérészéletűnek bizonyult, a politikai eltévelyedéséért pedig száműzték a magyar irodalmi panteonból.


Az USA nagykövete, aki nyíltan elismerte, hogy beavatkozott a magyar belpolitikába, mert jó oka volt erre
 

Az USA nagykövete, aki nyíltan elismerte, hogy beavatkozott a magyar belpolitikába, mert jó oka volt erre

Nem David Pressman az első amerikai nagykövet, akit azzal vádoltak, hogy beavatkozik a magyar belügyekbe. Ugyanezt megkapta három évtizeddel korábbi, a rendszerváltás idején működő elődje, a szokatlanul aktív – csokornyakkendőjéről elhíresült – Mark Palmer is. A diplomata egykori tevékenységéről a minap új, meglepő dokumentum került elő.




Mire esküsznek majd a pedagógusok? Az elmúlt 120 évben az államra vagy a pártra kellett
 

Mire esküsznek majd a pedagógusok? Az elmúlt 120 évben az államra vagy a pártra kellett

A státusztörvény végrehajtási tervezetében az szerepel, hogy tanároknak – egyelőre nem lehet tudni, pontosan mire – esküt kell majd tenniük. Volt már ilyenre példa a magyar történelemben, sőt, a rendszerváltás után is volt terv arra, hogy legyen pedagóguseskü. Szerzőnk ezekre a történeti pillanatokra tekint vissza egy szűk 120 éves időutazás keretében.

Révész Sándor Révész Sándor



Az autógyártás zsenije volt, de antiszemitizmusa sötét folt az életművén – 160 éve született Henry Ford
 

Az autógyártás zsenije volt, de antiszemitizmusa sötét folt az életművén – 160 éve született Henry Ford

1863. július 30-án, 160 évvel ezelőtt született a legsikeresebb amerikai self-made man, fénykorában a világ egyik leggazdagabb embere, aki hétköznapi használati tárggyá tette az autót és kirobbantotta a termelékenység forradalmát. „Filantróp”, aki a magasba emelte a munkabért, bevezette a 8 órás munkaidőt és a szabad szombatot. Hitler támogatója, eszmetársa és kedvence. Szenvedélyesen ellenezte, majd lelkesen támogatta az USA európai háborúját. Megírta majd elégette A nemzetközi zsidót, az antiszemiták szent könyvét. Pontosan olyan volt, amilyennek a hozzá hasonló antiszemiták elképzelik a burzsuj zsidót.

Révész Sándor Révész Sándor


Kerületmustra: Kedves azilum veszélyes csőcsúszdákkal és Balog Zoltán-idézettel
 

Kerületmustra: Kedves azilum veszélyes csőcsúszdákkal és Balog Zoltán-idézettel

A kertvárosias XVI. kerületben járva a környéket nem ismerők biztosan nem számítanak arra, hogy az egy, legfeljebb kétszintes családi házak között egyszer csak felbukkan egy kilátó, ahonnan ráadásul Budapest nagy részét bebarangolhatja a tekintet. Pedig a Sashalom és Rákosszentmihály határán álló építmény ilyen, s a városrész, amely körülveszi, még nála is érdekesebb.



Elvitelre #24: Kozák hetmanoktól francia bulldogokig
 

Elvitelre #24: Kozák hetmanoktól francia bulldogokig

Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk – csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten megismerkedünk az ukrán-orosz ellentét és a francia bulldogok iránti rajongás eredetével.

hvg.hu hvg.hu



35 évvel ezelőtt gyilkolt utoljára a magyar állam
 

35 évvel ezelőtt gyilkolt utoljára a magyar állam

1988. július 14-én végezték ki a gyilkosságért elítélt Vadász Ernőt. Másfél évszázaddal azután, hogy Magyarországon is megkezdődött a vita a halálbüntetés eltörléséről, és 27 hónappal azelőtt, hogy a halálbüntetést alkotmányellenesnek nyilvánították. A nagy port kavaró gyilkosságok után mindig felizzik a vita a halálbüntetésről, holott évtizedek óta kevesebb az emberölés Magyarországon, mint a halálbüntetés eltörlése előtt volt, és az emberöléseknek akkor is csak 2-3 százalékát büntették halállal.

Révész Sándor Révész Sándor