Szentimreváros szíve, egy rég halott borvidék mementója: kerületmustra a Villányi út környékén

Újbuda a mai Budapest legnépesebb kerülete, de nem volt ez mindig így, olyannyira nem, hogy egészen a XIX. századig jóformán kirándulásra és vadászatra használt erdőségekből állt, a hegyekben pedig szőlőt termesztettek. A viszonyok a század második felétől kezdtek rohamosan változni, amikor a kiegyezés után, némi túlzással, Budapest alig egy szűk emberöltőn belül vált provinciális polgárvárosból metropolisszá.

Ekkor még a terület kulcsfontosságú, évezredes tradíciókra visszatekintő üzletága a bortermelés volt. Már a rómaiak is termesztettek szőlőt a budai hegyekben és a középkorban a budai szőlő, pontosabban az abból készült vörös és fehérbor külföldön is igen népszerű italnak számított. Persze királyaink oda is figyeltek a minőség fenntartására, tudunk például arról, hogy Mátyás király Burgundiából és Champagne-ból hozatott szőlőtőkéket a budai birtokaira.

Ma már csak az utcanevek emlékeztetnek a hajdani borvidékre

Fazekas István

A szőlőtermesztés és a Budai borvidék végét (nem összekeverendő az Etyek-Budai borvidékkel) a XIX. század vége hozza el, amikor is jóformán letarolja az európai szőlőkultúrát az Amerikából érkező szőlőgyökértetű, vagyis a filoxéra. Ez történik a Gellért-hegy oldalában nevelgetett szőlősorokkal is, így a XX. század elejére már csak a környék utcanevei utaltak arra, hogy itt néhány éve még komoly bortermelés zajlott. Ilyen a Szüret utca, a Vincellér utca, illetve a híres magyar borvidékek neveinek emléket állító Somlói út, Ménesi út (a Ménesi borvidék másik neve az Arad-hegyaljai borvidék) és a Villányi út.

Francia nővérek és egy eldugott zöld sziget a város közepén