#történelem


A világhírű zsidó keletkutató, aki Allah Akbart kiáltott – 100 éve halt meg Goldziher Ignác
 

A világhírű zsidó keletkutató, aki Allah Akbart kiáltott – 100 éve halt meg Goldziher Ignác

A nagyvilág szemében korának első számú orientalistája és magyar tudósa itthon majd három évtizeden át intézte utálattal a pesti hitközség piszlicsáré ügyeit. Többnyire éjszaka, alvás helyett írta meg korszakalkotó műveit. Számos ország számos egyetemén kínáltak számára fényes megélhetést nyújtó katedrát, csak a hazájában nem. Mégis itthon várta ki, dühvel és fájdalommal, hogy hajlott korára megélhessen abból, amire hivatva volt.

Révész Sándor Révész Sándor

Nem nyugodhatnak békében egykori vezető politikusaink
 

Nem nyugodhatnak békében egykori vezető politikusaink

Magyarország vezető politikusai esetében már-már az a rendkívüli, ha valakinek a földi maradványai évtizedekkel később is ugyanott nyugszanak, ahova először temették őket. Vannak, akiket titokban, míg másokat fényes külsőségek között búcsúztattak, és olyanok is, akiket a politikai széljárás változását követve – akár többször is – újratemettek.

hvg360 hvg360


Egy demokratikus tömeggyilkosság krónikája – 60 éve volt a párizsi mészárlás
 

Egy demokratikus tömeggyilkosság krónikája – 60 éve volt a párizsi mészárlás

Charles De Gaulle Franciaországa erősen centralizált, elnöki köztársaság volt, de mégiscsak megfelelt a parlamentáris demokrácia normáinak. 1961. október 17-én azonban a rendőrség Párizsban olyan tömegmészárlást hajtott végre, amely példátlan a parlamentáris demokráciák történetében. A gyorsan feledésbe merült hatósági tömeggyilkosság áldozatainak pontos száma máig ismeretlen, de valószínűleg százas nagyságrendű.

Révész Sándor Révész Sándor




Muki bácsi, az (ir)reálpolitikus – a 75 éve elhunyt Bethlen István portréja
 

Muki bácsi, az (ir)reálpolitikus – a 75 éve elhunyt Bethlen István portréja

1946. október 5-én halt meg egy moszkvai börtönkórházban az egyik legnagyobb tekintélyű magyar kormányfő, gróf Bethlen István. Ellensége volt a demokráciának is, a diktatúrának is, de mindenkivel kész volt összefogni, ha azzal vélte szolgálni a nemzet vélt érdekét, melynek minden egyetemes értéket alárendelt. Hitt a folytathatatlan folytathatóságában, a lehetetlen lehetőségében.

Révész Sándor Révész Sándor


Megfejtették az etruszkok 2400 éves titkát
 

Megfejtették az etruszkok 2400 éves titkát

Olasz és német kutatók genetikai elemzéssel kiderítették az etruszkok eredetét, az ókori nép Róma megalapítása előtt a legjelentősebb civilizációt hozta létre a mai Olaszország középső részén. Származásukról már 2400 éve vita folyik.

MTI MTI



Mindenki tudja, mi történt szeptember 11-én. De mi történt egy nappal előtte?
 

Mindenki tudja, mi történt szeptember 11-én. De mi történt egy nappal előtte?

Egy nappal a WTC-merénylet előtt a tálibok és Oszama bin Laden egyre növekvő befolyására figyelmeztetett a New York Times, a hazai lapok azonban Semjén- és Kövér-nyilatkozatokkal, kormányváltásra készülő ellenzékről szóló hírekkel, gyanús Lukasenka-sikerrel voltak tele. A kereken húsz évvel ezelőtti szalagcímek közül néhány akár ma is megjelenhetne.

Nagy Iván László Nagy Iván László

A szabadság szellemének otthona volt – 120 éves Fészek Művészklub
 

A szabadság szellemének otthona volt – 120 éves Fészek Művészklub

Hosszú időn át a Dob utca és a Kertész utca sarkán lévő Fészek volt a magyar művészek társasági életének központja. Sehol az országban annyira intenzív társasági élet nem folyt, sehol annyi kreatív szellem otthonra és egymásra nem talált, mint itt. Az intézmény még megvan, de az a társasági élet már a múlté.

Révész Sándor Révész Sándor



495 év után kiderült, hogy félreérthettük a mohácsi csatát
 

495 év után kiderült, hogy félreérthettük a mohácsi csatát

Az 1526-os mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményei alapján igazságtalanok azok a vádak, amelyek jelentős részben Tomori Pál (1475-1526) kalocsai érsek, a keresztény sereg fővezére nyakába varrják a vereséget – vélekedik el Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Mohács 500 Program vezetője.

MTI MTI


Az emberkatedrális - 125 éve született Márton Áron püspök
 

Az emberkatedrális - 125 éve született Márton Áron püspök

Volt az erdélyi magyar kisebbség katolikus kisebbségének egy karizmatikus, nagy prédikátora, püspöke, akiről Magyarországon életében szinte tudomást sem vettek. Márton Áron a fasizmus tiszteletétől gyorsan eljutott az elutasításáig, és 1944 májusában egyszerre ítélte el a zsidók deportálását, és magasztalta a nácik oldalán harcoló magyar katonák kitartását. Tizennyolc éven át tartották őt börtönben, majd házi fogságban.

Révész Sándor Révész Sándor