Elfogták a tüntetőt, aki lefújta a Parlament előtti zászlórudat

Rongálás miatt indult ellene eljárás.

  • hvg.hu hvg.hu
Elfogták a tüntetőt, aki lefújta a Parlament előtti zászlórudat

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen

Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.

Kedden is tüntettek a múlt szerdán elfogadott túlóratörvény ellen a Kossuth téren, a demonstráció egyik résztvevője pedig az esemény közben festékkel lefújta a Parlament előtt álló zászlórudat.

Sztrájk!

– hirdette a felirat.

A Police.hu azt írja, a rendőrök még kedd este, percekkel akciója után elfogták az illetőt, akit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki.

T. Krisztián 31 éves soproni lakos ellen rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik bíróság elé állítását.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.