Vízre utaló nyomokat talált a japán űrszonda a Ryugu kisbolygón
Vízre utaló hidratált ásványokat talált a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygón – közölték a projektben részt vevő kutatók.
Vízre utaló hidratált ásványokat talált a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygón – közölték a projektben részt vevő kutatók.
hvg.hu
A japán Hajabusza-2 már korábban is küldött haza fotókat és videót a Földtől 340 millió kilométerre lévő Ryugu aszteroidáról, ezúttal pedig a történelmi landolásról tettek közzé a felvételt.
hvg.hu
Megkezdte a mélybe hatolást a Marson az Insight HP3 nevű műszere. Első, négy órán át tartó behatolása során a robotvakond 4000 kalapácsütést ejtett és 18-50 centiméter mélyre jutott a vörös bolygó talajában, ahol vélhetően egy kőbe ütközött – közölte a Német Űrkutató Központ (DLR).
MTI
MTI
hvg.hu
Nem sokáig kering már bolygónk körül a Kozmosz-482, egy évtizedekkel ezelőtt meghibásodott szovjet űrszonda. Ez a kisebbik gond. A nagyobb, hogy a leszállóegysége egyben maradt, az pedig 495 kilót nyom.
hvg.hu
Sikeresen landolt a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygó felszínén – jelentette be pénteken a japán űrhajózási és -kutatási hivatal.
MTI
MTI
hvg.hu
Megkezdte a Ryugu kisbolygó felszínének megközelítését a Hajabusza-2 japán űrszonda, amely várhatóan közép-európai idő szerint csütörtök éjfélkor landol a Földtől mintegy 280 millió kilométerre lévő aszteroidán.
MTI
MTI
hvg.hu
Még február 1-jén sikerült a NASA 10 éve a Hold körül keringő űrszondájának egy olyan fotót lőnie az égitest felszínéről, hogy azon látszódik a kínaiak holdjárója, valamint a hozzá tartozó leszállóegység is.
hvg.hu
A New Horizons nevű űrszonda újabb képeket (és rengeteg adatot) küldött az Ultima Thule-nak nevezett aszteroidáról. Az új információk és felvételek meglepetéssel szolgáltak a tudósoknak.
hvg.hu
Erről papírja is van a műsorvezető celebnek.
hvg.hu
Felvételeket küldött a Csang'o-4 kínai űrszonda, mely a világon elsőként landolt a Hold "sötét" oldalán.
MTI
MTI
hvg.hu
Nemcsak a szent tudományért szaglászik odafenn a Jádenyuszi-2.
hvg.hu
Az űrkutatás történetében először landolt űrszonda a Hold sötét oldalán, a mémgyárosok pedig azonnal lecsaptak a kínálkozó lehetőségre.
hvg.hu
A Hold Földről nem látható oldalán most először landolt szonda a világűr kutatásának történetében – jelentette be a kínai űrkutatási hivatal.
MTI
Megjött az első, igazán tiszta kép a tőlünk a 6,5 milliárd kilométerre keringő Ultima Thule kisbolygóról.
MTI
MTI
hvg.hu
A Queen együttes asztrofizikai doktorátussal is rendelkező gitárosa, Brian May írt himnuszt abból az alkalomból, hogy a NASA New Horizons űrszondája kedden hajnalban elérte az Ultima Thule nevű aszteroidát.
hvg.hu
Olykor egy homokhalom is lehet látványos, főleg, ha egy másik bolygóról származik, és a róla készült felvételt a NASA adja közre.
hvg.hu
A NASA robotgeológusa korábban is készített már szelfit magáról, de a mostanin a robot "teste" és a körülötte lévő munkaterület is látható.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Európai Űrügynökség (ESA) munkájának hála most már arról is van elképzelésünk, hogyan fest a Nap északi pólusa.
hvg.hu
Két évig üldözte, most beérte a NASA űrszondája az 500 méteres Bennut.
hvg.hu
Egy több millió kilométerre lévő, száguldó aszteroidát ér el magyar idő szerint hétfő este a NASA űrszondája. Le is fog szállni rá.
hvg.hu