Elutasították Hernádi Zsolt panaszát az emberi jogi bíróságon
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a Mol elnök-vezérigazgatója nem merítette ki a jogorvoslati lehetőségeket Horvátországban.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a Mol elnök-vezérigazgatója nem merítette ki a jogorvoslati lehetőségeket Horvátországban.
MTI
30 ezer dollár pénzbírságot és két hét börtönt kapott Felicity Huffman. Ő az első, akit elítéltek az egyetemi vesztegetési botrányban.
MTI
MTI
hvg.hu
Ismét feltűnik a kormány bizalmát élvező Balogh Sándor, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter volt férjének neve egy gazdasági bűncselekményhez kapcsolódó ügy környékén.
hvg.hu
Majd ők elintézik a különféle hatóságoknál folyó büntetőügyeiket a jó kapcsolataikkal – ezzel húzott be többeket egy bűnöző csoport. Egy rossz postai címzésen buktak le, miután többen is milliókat fizettek a szolgáltatásért.
hvg.hu
Vesztegetés bűntette miatt kell felelnie a bíróság előtt.
hvg.hu
Úgy tűnik, az Osztrák Szabadságpárt a szerencsejátékbizniszben is rendesen összesározta magát.
hvg.hu
Tanulságos történet.
hvg.hu
Egy buszmegállóban szólította meg az egyik ügyintézőt, de balszerencséjére nem a korruptat.
hvg.hu
Hibás döntés volt a bíróság szerint, hogy a lehallgatási anyagokat nem engedték bizonyítékként felhasználni.
hvg.hu
Két férfi egymástól függetlenül áltábornokként verte át az embereket. Egyikük azt is állította magáról, hogy ő a Világbank alelnöke.
hvg.hu
A pénzt a beadvány mellé tette, de csak a beadvány iktatásakor vették észre. Fel is jelentették.
hvg.hu
A rosszulléte miatt mentő szállította el a pénteki tárgyalásáról.
hvg.hu
A szélsőjobboldali Heinz-Christian Strache sikeres állami tendereket ígért egy magát orosznak kiadó nőnek, ha az segíti a kampányát. Azt is mondta: olyan médiabirodalmat szeretne, amilyen Orbánnak van.
Ruhákat és más árukat hoztak be vámmentesen a reptéren a nemrég elítélt vádlottak, az ügyészség szerint súlyosabb is lehetne a büntetésük.
MTI
MTI
hvg.hu
Az énekest hivatali vesztegetés bűntette miatt ítélték el első fokon pénteken.
hvg.hu
A gépjármű-nyilvántartásból adott ki jogellenesen információkat.
MTI
Azt ajánlotta a közérdekű munkára ítélt embernek, hogy inkább fizessen neki, és akkor munka nélkül is igazolja neki a napot.
hvg.hu
Némi készpénzért cserébe nem büntették meg a szabálysértő autósokat.
MTI
A börtönőr nem ment bele a dologba, a fogvatartott ellen vádat emeltek.
MTI
MTI
hvg.hu
Két embert vettek őrizetbe Encsen, az ügyészség azt közölte, hogy vesztegetés elfogadása miatt nyomoznak.
hvg.hu